Tűvarázslat

Ági néninek szeretettel…

Régen elhatároztam, hogy elkészítem ezt a takarót, hálából pár napos vendéglátásért cserébe. Az egész család örömére lettünk meghívva, gyerekekkel, csatolmányokkal együtt Zalakarosra. Gyönyörű pár nap volt, úgyhogy kigondoltam, cserébe az örök élményért, én is előrukkolok egy olyan ajándékkal, ami remélhetőleg hasonló örömet okoz. Kapóra jött a karácsonyi hajtás utáni csendes nyugalom, és végre nekiláthattam. A kékfestő fehérrel… Tovább »

Homemade menyasszonyi ruha

Nagyobbik lányom olyan esküvőt szeretett volna, aminek minden egyes pillanatához valakinek köze van a családból, vagy a barátok közül. Így aztán az összes szervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatos  feladat kiosztásra került. Teljesen egyértelmű, hogy az enyém lett a rongyos szekció 🙂 Persze hogy örül az ember annak, ha a gyereke nagy napjában tevőlegesen is részt vehet, de azért… Tovább »

Almacsutka – Apple core…

Az íves varrások kicsit megnehezítik a munkát , ebben az esetben igazán a szabás pontosságán múlik elsősorban a siker. The work with arched seams are more difficult, but if you listen to the accurate cutting it wouldn’t be a problem. A kiszabott részek középpontját   a sablonon jól láthatóan jelzi a  pici háromszög, ami az illesztéskor… Tovább »

Macaron

  Szerintetek jó ötlet egy aprócska ajándéknak saját kis tokot készíteni? Pici munka, nagy öröm, csak  egy jó ötlet 🙂 Minden Sizzix-mese egy sablonnal kezdődik, ami segít a munkában.  What do you think? Is it a good idea to make a little own case for a tiny gift? Teeny work, big giant joy, good idea…. Tovább »

Táskapár

     Szülinapi meglepetésnek készült ez a táskapár. A kívánság úgy szólt, hogy kellene egy huzat a gerincpárnának, amit mindenhova hord magával használója, de nem annyira szereti azt, ahogy az kinéz. Ez az ötlet kicsit fel lett turbózva, hiszen ha az ember pont azt kapja amit kér, nincs meglepetés. Én meg azt szeretem, ha  örömkönnyek… Tovább »

Kedvenc képeim…

 Mivel én többnyire megrendelésre dolgozom, a tárgyaim amikbe a lelkem is belevarrogatom, nem maradnak velem. Azt szoktam mondani miközben dolgozom rajtuk, szeretgetem őket, örülök, ha valami új dolgot próbálhatok ki velük, aztán az utolsó öltéssel, elszakad a lelki kapocs, mehetnek is…. De az, hogy örömmel készültek, nyomot hagy rajtuk, a pozitív energiát magukkal viszik. Nekem… Tovább »

Gréta takarója

Ezt a takarót nagyon gyorsan kellett elkészíteni, mert későn született meg a gondolat, ami hozzám vezette a megrendelőjét 🙂 Ebben a munkában legfőképp ez volt a kihívás. Mivel az idő sürgetett, a mintának egyszerűnek kellett lennie, ilyen esetben az anyagválasztáson áll, vagy bukik a munka sikere. Aki “foltol” tudja milyen sokáig tart összeválogatni az anyagokat úgy, hogy… Tovább »

Elkészültem a macskás takaróval…

Megint letudtam egy fontos feladatot. Miközben a köröket futottam a macskám körül, azon gondolkodtam, mikor is mondja azt az ember, hogy elkészült valamivel. Ezt is nézhetjük különböző szempontok szerint. Nyilván akkor vagyunk készen, amikor a tárgyat oda tudjuk adni annak, akinek szántuk, hisz az utolsó öltést is elvarrtuk rajta.   Én akkor szoktam azt mondani kész,… Tovább »

Így készül egy takaró – Tűzések

Megint haladtam akkorát, hogy érdemes megnéznetek, ha kíváncsiak vagytok rá. Kicsit megcsúsztam, úgy terveztem az ünnepig elkészülök, de hát Zsuzsi tervez, az élet módosít… Nem baj, már tényleg nem sok van hátra, pár nap és ez a takaró is mosva, illatosítva egy nagy szatyorban fogja várni sorsa beteljesülését. Úgy terveztem, hogy a központi motívumot körbe fogom… Tovább »

Hatszögletű asztalközép magyaros motívummal

  Valahogy jó ideje már szívügyemmé vált, hogy a kézimunkáimon igyekszem valami igazán magyaros motívumot, vagy azáltal ihletettet megjeleníteni. Annyi szépséget alkottak elődeink, amit érdemes újra meg újra feleleveníteni és tudatosítani mindenkiben, hogy ez is a miénk, legyünk büszkék rá. Persze mindent a maga helyén, mértékkel, ízlésesen. A piros tűpettyes vászon a kedvencem, a fehér… Tovább »

Így készül egy takaró – összeállítás, tűzés

  A hétvégén nem  túl sokat tettem hozzá a takaróhoz, függönyt varrtam, mert a nagynéném új házba költözött, munkaruhát javítottam, mert elfogyott belőle az anyag, na meg előre főztem, hogy hét közben haladhassak 🙂 Ott hagytam félbe a mesét, hogy kivágtam a ragasztófátyolból is a macsek alkatrészeit, hogy legyen mit felvasalni a hátára, miután kitépkedtem… Tovább »

Így készül egy takaró – minta elhelyezése, ragasztás

Rövid helyzetjelentés következik, megmutatom hol tartok most. Először is erősen megkönnyebbültem, mert a virágos anyagból -annak ellenére hogy azt gondoltam nem lesz elég- még maradt is. Igen, ki volt számolva miből mennyi kell, de ez az anyag utólag került a csapatba a polcról, akkora amekkora, nincs repeta. Szóval… lehet ezzel fogom szélezni is 😀 Jó ez nem… Tovább »

Így készül egy takaró – papírra varrós foltrátét készítése

Megígértem, hogy folytatom… A nap feladata a takaró központi motívumának elkészítése volt.Tudjátok, most jön a macska-mese 🙂 Ez az én kedvenc macskám, van egy neszim amire már felfirkáltam, most foltrátétként fogom felhasználni. A macskafirkás bejegyzésemet az alábbi linken találjátok. https://tvzs.cafeblog.hu/2015/01/21/macskas-neszi/ Volt vele munka, mire felnagyítottam akkorára, hogy  egy 110 x 80-as felületen jól mutasson. A radír fele… Tovább »

Így készül egy takaró – Tervezés , szabás, pár blokk

Nekiálltam a második ballagós takarónak, napokig vajúdtam vele, éjszakánként felébredtem és turbóra kapcsolt az agyam. Tényleg, rendszeresen kipattant a szemem hajnal két óra körül és agyalás… Már túl vagyok ezen a szakaszon, jelentem megszületett. A fejemben és az asztalomon van az egész, méretezéssel együtt. Akkor most jönnek az unalmas, átalvós éjszakák. Van egy rossz szokásom, ha… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!