Tűvarázslat

Blokkok téglalapból…

  A képeken látható blokkokat téglalapokból készítjük a következő módon. Kétféle anyaggal dolgozunk, kettőt – kettőt egymásnak színével fordítva összevarrunk, majd a kétszínű négyzeteket fordítjuk össze kettesével úgy, hogy egymás fölé eltérő színek kerüljenek. Összesen négy darab kettesével összevarrt alkatrészre van szükség ehhez a blokkhoz. Vasalás után bejelöljük a keresztátlókat, majd mindkét oldalán varrunk. Az átlók… Tovább »

Blokk talány…

Mondtam már , hogy most tanulom a blokkokat Veletek én is. Nem csak öltögetés közben tanul a foltos lélek, hanem fejben varrva is, mivel idő hiányában képtelenség mindent elkészíteni, ami megtetszik. Ezt a blokkot a Pinteresten találtam, és fejben kifogott rajtam. Kénytelen voltam kinyomtatni, majd sütőpapíron keresztül berajzoltam a varrásvonalakat, így könnyebben megy a titok keresése.  A… Tovább »

Egyszerűnek indult, esküszöm…

Tényleg……komolyan egyszerűnek indult, csak aztán megint belegabalyodtam….Teljesen egyszerűen géppel kivágtam a rózsák közepét, gondoltam felvarrom, aztán kap egy hátlapot, beszegem és ennyi…. Aztán, ahogy a gép alá tettem, és elkezdte magát kelletni előttem, elszálltak az egyszerűségről szóló terveim. Itt kezdődött…   Nem tudtam ellenállni a nagy üres felületnek.   Megtűztem teljesen, alá is írtam, ami… Tovább »

Ír lánc blokk…

Hagyományosan ez a blokk zöld színekből készül, de kőbe vésve ez sincs, válasszon mindenki tetszés szerint. Használható magában, vagy kiegészítő blokként is. Ha ilyen módon állítjuk párba, akkor másodlagos mintát alkotva válik hangsúlyossá. A varrásszélesség a megszokott 5 mm, a blokk kész nagysága 15 x 15 cm. Mivel az aprócska negyedelt négyzeteket két hosszú téglalap segítségével egyszerűbb elkészíteni,… Tovább »

Töviskoszorú blokk

Egy korai hagyományos blokkot fogunk ma megvarrni, ami a megfeszített Jézus fején viselt töviskoszorúra emlékeztet. Újdonságot nem tanulunk belőle, ami megnehezítheti, az a mérete lehet esetleg. A blokk kész mérete 15 x 15 cm, a varrásszélesség 5 mm. Annyira megtetszett ez a színösszeállítás, hogy nem tudok szabadulni tőle… 🙂     A világosabb  4,5 x… Tovább »

Kosár blokk

Azt hittem, túl sok volt egyszerre a blokk hátán blokk…. Gondoltam csicsergek másról is, aztán senki nem reklamált a leckék elmaradása miatt…. Akkor most vége a nyári szünetnek 🙂 Ma egy nagy klasszikus alap mintáját varrjuk, lehet füllel, anélkül,virággal, gyümölccsel díszítve, ki hogyan szeretné… A hozzávalók, a blokk végső mérete 15 x 15 cm, a varrás… Tovább »

A feleselő feleség

Azt mesélik, minden blokknak története van, ezé különösen vidám … Volt egyszer egy táskamániás feleség, akinek a férje az ötvenedik legszebb táskáról már nem az elvárt hangnemben nyilatkozott. Ezt a botlását nem tűrhette szó nélkül az ő  hites felesége, és nyelvét hegyes, többágú gyilokkal megerősítvén torolá meg, eme égbekiáltó bűnt. Akkor most a békesség kedvéért ne is táskát varrjunk,… Tovább »

Ugyanaz és mégis más…

Hannácska rózsaszín világa után, tanulmányként született ez a takaró.     Ki akartam próbálni egy másik színállásban ugyanazt. Először csak csupa kéket válogattam, alapnak is és az utólag applikált virágoknak is, de unalmasnak találtam, így került bele a piros…Szerintem összekapta tőle magát a kompozíció elég erősen. A virágok is többen lettek rajta, felvarrásukhoz pedig nem… Tovább »

Valamire csak jó lesz…

Minden ezzel a két gyönyörűséggel kezdődött, egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy apró miszlikbe farigcsáljam őket…. Ezekből varrni kell valamit gyorsan, van egy kis időtök rám meg a képeimre?   A hozzávalók az első képen, a cipzár legalább 10 centivel legyen hosszabb a szükségesnél, mert így könnyebb vele a munka.Én 40 centiset használtam… Amit… Tovább »

Gombhoz az elefánt…

  Az úgy kezdődött, hogy valaki meglátta  ezt a nagy darab selymet valahol, és beleszeretett. Gyönyörű grafit szürke, a szélén csodálatos szőtt bordűrmintával. Lehelet vékony finomsága viszont sokáig megóvta az ollómtól. Mígnem…Volt nekem egy láncom is ami bronzszínű gombokból állt, közepükön piros gyöngyszemmel. Ide tartozik még egy foltos könyv is, amit karácsonyra kaptam, benne egy… Tovább »

Macskabölcső blokk…

Eredetileg valami szép türkizt tettem volna mellé, mivel nem találtam pont azt amit elképzeltem, kerestem egy másikat, ami az anyagon szerepel ugyan, de kevésbé látszik, hogy kihangsúlyozzam… A hozzávalók méretezése a képen, a kész méret 15 x 15 cm, a varrásszélesség 5 mm.    Szerintem mondanom sem kell, az első képen kiraktam a mozaik keresztátlóját, majd… Tovább »

Juharlevél blokk…

Egy csoporttag kérésére varrjuk most ezt a blokkot, terítőt szeretne ilyen mintával. Nem lesz bonyolult, sok szép márványosra festett anyagmaradékot lehet így felhasználni. Nekem most ilyenem nincs, kerestem őszi színes, maszatost, alapnak nyers vásznat . A méretezés a képen, a kész blokk 15 x 15 cm a varrás szélesség 5 mm. A 7 x 7 cm -es négyzeteket… Tovább »

Kunyhó blokk

Nagy klasszikust fogunk ma elkészíteni,előre szabott csíkokból. Az én csíkjaim 3,5 cm szélesek, a kész blokk 17 x 17 cm lesz, a varrás szélesség 5 mm. Az elkészítés menete nem bonyolult, amire figyelni kell, az hogy a csíkokat minden blokkon / már amikor több készül/ ugyanolyan sorrendben varrjuk fel, mert így lesz egyforma. Amennyiben az egyik… Tovább »

Kártyatrükk blokk…

Szemeztem vele már régen, de mindig lebeszéltem róla magam, mert térlátásban eléggé szűkösen vagyok, a térképen is csak irányba állva igazodom el. Ugye látjátok magatok előtt, ahogy állok az utcán kezemben a széthajtott térképpel és gondterhelt arccal forgolódom, miközben a szél cincálja a kezemből a lepedőnyi papírt? Vidám látvány, mindenki velem mosolyog…vagy rajtam 🙂 Aztán kaptam… Tovább »

Apró részletekben rejlik a változatosság…

  Nem szeretek egyformákat varrni, nagyon unalmas tud lenni nekem.Olyan azonban csak a mesében van, ha az ember másnak is varr, hogy ne kelljen többször ugyanazt varrnia, akárhogy is nehezére esik. Ez a neszeszer is egy jól bevált forma, többedik darabja.   A mintát a kalocsai rózsa ihlette, én rajzoltam, annyira megszerettem, hogy többször felhasználtam… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!