Tűvarázslat

Így készül egy takaró – összeállítás, tűzés

  A hétvégén nem  túl sokat tettem hozzá a takaróhoz, függönyt varrtam, mert a nagynéném új házba költözött, munkaruhát javítottam, mert elfogyott belőle az anyag, na meg előre főztem, hogy hét közben haladhassak 🙂 Ott hagytam félbe a mesét, hogy kivágtam a ragasztófátyolból is a macsek alkatrészeit, hogy legyen mit felvasalni a hátára, miután kitépkedtem… Tovább »

Kipróbáltam egy, a kaleidoszkóphoz hasonló technikát…

Hát… bocsi bocsi nem most volt, amikor megígértem… Kicsit feledékeny vagyok mostanában, lehet túl sok takarót gyűrtem egyszerre a fejembe, még egyszer bocs 🙂 Tudnotok kell, hogy én már nagyon régen nem próbálok ki semmit leírás után, mióta párszor befürödtem velük, inkább addig kínlódom, amíg rá nem jövök a hogyanra. /Jó kis ajánló, nem?/ Volt,… Tovább »

Így készül egy takaró – minta elhelyezése, ragasztás

Rövid helyzetjelentés következik, megmutatom hol tartok most. Először is erősen megkönnyebbültem, mert a virágos anyagból -annak ellenére hogy azt gondoltam nem lesz elég- még maradt is. Igen, ki volt számolva miből mennyi kell, de ez az anyag utólag került a csapatba a polcról, akkora amekkora, nincs repeta. Szóval… lehet ezzel fogom szélezni is 😀 Jó ez nem… Tovább »

Így készül egy takaró – papírra varrós foltrátét készítése

Megígértem, hogy folytatom… A nap feladata a takaró központi motívumának elkészítése volt.Tudjátok, most jön a macska-mese 🙂 Ez az én kedvenc macskám, van egy neszim amire már felfirkáltam, most foltrátétként fogom felhasználni. A macskafirkás bejegyzésemet az alábbi linken találjátok. https://tvzs.cafeblog.hu/2015/01/21/macskas-neszi/ Volt vele munka, mire felnagyítottam akkorára, hogy  egy 110 x 80-as felületen jól mutasson. A radír fele… Tovább »

Így készül egy takaró – Tervezés , szabás, pár blokk

Nekiálltam a második ballagós takarónak, napokig vajúdtam vele, éjszakánként felébredtem és turbóra kapcsolt az agyam. Tényleg, rendszeresen kipattant a szemem hajnal két óra körül és agyalás… Már túl vagyok ezen a szakaszon, jelentem megszületett. A fejemben és az asztalomon van az egész, méretezéssel együtt. Akkor most jönnek az unalmas, átalvós éjszakák. Van egy rossz szokásom, ha… Tovább »

Fanni ballagós takarója

Jó ideje már, hogy könnyű a dolgom ha ajándékozásra kerül sor a családban, nem kell sokat gondolkodnom, mindenki örül, ha varrok neki valamit. Ebben az évben két ballagás is lesz a családban, ballagásra pedig személyre szóló takaró jár. Az egyik, amit a kisebbik lányomnak varrok, már elkészült, most mesélek róla kicsit. A szabáshoz a Sizzix –… Tovább »

Handy Andy…

Ez a blokk neve, én másképp hívtam…. Nem mind volt kedves becenév, pedig nem a blokkal volt a baj… Az egyik méret volt rosszul megadva, így aztán vagy tartottam a varrás szélességet és akkor becsúsztak a négyzetek csücskei a varrásba, vagy minimál szélességgel varrtam, az meg ugye se nem jó se nem szép, pláne nem… Tovább »

Textiltál és asztali futó készítése lépésről lépésre

Ma egy egyszerű szettet fogunk elkészíteni, finom pasztell színvilágú anyagokat választottam hozzá. Nem foltvarrás, kezdők is nyugodtan belevághatnak. Ha valaki tud egyenesen varrni a varrógépével, akkor egyáltalán nem fog nehézséget okozni az elkészítése. Az anyagok kiválasztásánál vegyük figyelembe a környezet színvilágát, ahová majd kerül a kis szettünk. Aki most varr először az mindenképpen természetes anyagból… Tovább »

Megint festettem…

  Ezt a krétát / Derwent Inktense /két éve kaptam szülinapomra a kis családomtól, időnként eszembe jut, hogy van ilyenem is és akkor gyorsan kitalálok valamit, hogy játszhassak vele. Ez a tűzés már elég régen készült ahhoz, hogy történjen vele végre valami… A tűzést színezés előtt alaposan be kell spriccelni vízzel, aztán jöhetnek a kréták… Spriccelés… Tovább »

Öt nap, öt saját munka, öt felkérés…

Körbejár a Facebook-on egy játék, aminek az a lényege, hogy egy ismerősünk felkérése alapján, megmutassuk egymásnak öt napon át a munkáinkat úgy, hogy minden nap felkérünk valakit a saját ismerőseink közül, hogy tegye ő is ugyanezt… Én sosem voltam egy játékos típus, tényleg nem tudom, mivel teltek a gyermekéveim addig, amíg meg nem tanultam olvasni. Mivel az óvoda… Tovább »

Dupla csillagos blokk

  https://www.pinterest.com/pin/140878294570185487/ Blokkgyűjtés közben talált rám ez a kis csinos. Annyira megtetszett a színvilága is, hogy addig kotortam a rongyaim közt, míg hasonlókat nem találtam. A szabáshoz, az egyszerűség kedvéért Sizzix vágósablonokat használtam, úgyhogy most más méretekkel fogunk dolgozni, mint eddig. Nyilván nem mindenkinél van otthon ilyen, azoknak akiknek nincs, azt ajánlom, hogy négyzethálós papírra rajzolják meg a… Tovább »

Egyszerű takaró, kevés tűzéssel…

  Varrtam egy egyszerű ágytakarót, ami alkalmat adott arra, hogy kipróbáljam, hogy mutat egy kevés tűzés, mint díszítőelem a nagy homogén felületen. Most megmutathatom legalább azt is, hogy birkózom meg én egy ilyen 240 x 260-as csöppséggel. Ekkora asztalom nincs, úgyhogy kipakoltam az étkezőt és a hátlapot gyorsan le is ragasztottam a földre. Erre jött… Tovább »

Macskás neszi

Néha előfordul, hogy beleszeretek valamibe és megtartom…. helyesbítek, hiszen mindbe beleszeretek, csak mire elkészül, elvékonyodik az a szál, ami összeköt vele és elengedem… Ez most hozzám nőtt… Pedig valakinek készült, így Ő kapott mást, mert ez gyökeret vert… A macskával egy tetkós oldalon jöttünk össze, azt hogy miként keveredtem oda, ne kérdezzétek… Egyszer csak ott… Tovább »

Bébipasi taki

      Régóta igazságtalannak érzem már, hogy ha baba takaró, akkor rózsaszín, tehát csajos. Most aztán végre kaptam magam, összeválogattam pár finom pasztell színt és belevágtam, szó szerint. Úgyis régen varrtam már takarót ( tényleg, a terítők, meg egyéb apróság nem ér fel a takaróval )   Hogy miért pont a takarók…. Talán mert… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!