Van egy jó kis trükk, amivel egyszerűen gyakorolhatunk és a siker garantált, az biztos. Amikor pedig valami sikerül, nem lesznek vele kapcsolatban rossz érzések bennünk, újból neki fogunk állni, egyre nagyobb gyakorlatunk lesz benne. Így biztos nem fog előfordulni, hogy megvarrunk valamit, de megtűzni nem merjük.
Szerintem a szabadon tűzés legfontosabb kritériuma az, hogy ismerjük a gépünket és pontosan tudjuk irányítani, vagyis a lehető legkevesebbszer öltsön úgy a tű, hogy nem mi határozzuk meg az öltés helyét. Ahhoz hogy ezt elérjük, sokat kell tűfirkálni.
Nyilván nem akar az ember azon a munkadarabon gyakorolni, aminek összeállításával esetleg hónapokat töltött el. Ezért érdemes keresni egy nagyobb mintás anyagot, szendvicset készíteni belőle és nekiállni. Ilyenkor a minta körvonalait használjuk arra, hogy “vonalon” maradjunk, kitapasztalhatjuk melyik az a sebesség, amikor úgy tudjuk mozgatni az anyagot, hogy az öltések egyforma nagyságúak legyenek. Össze kell hangolnunk a kezünk mozgását a gép sebességével. Akkor jó, ha nincsenek extrém eltérések az öltések közt. Nyilván nem lesz mind tökéletesen egyforma, de az összképet nézve ne legyenek jóval nagyobb, vagy jóval kisebb, elaprózott részek az öltésképen.
Próbálgassuk azt is, hogyan lehet az egyik mintát úgy bekötni a másikhoz, hogy az esztétikus legyen! A képen felkiáltó jellel mutatom a kevésbé sikeres próbálkozást 🙂
Ez azért fontos, mert ennek a tűzésmódnak az a lényege, hogy minél kevesebbszer szakítsuk meg a varrás folyamatát, minél messzebbre jussunk el egy vonallal úgy, hogy ne kelljen elvágni a cérnát.
Varrás közben azt is megtapasztalhatjuk, hogy mikor milyen szögben érdemes fordulni, mennyire kell megfeszíteni az éppen megmunkálás alatt álló felületet. Mert kicsit a két kezünkkel meg kell feszíteni, hogy szép egyenletes legyen a felület.
Természetesen van amikor már nem lehet tovább menni anélkül, hogy megtörnénk a varrás ívét.
Ilyenkor pár öltést járjunk le egy helyben, majd az elvágott szálakat húzzuk be a rétegek közé.
Meg kell tanulni azt is, hogyan álljunk bele a tűvel a varrásba úgy, hogy az öltéskép azon a részen- ahol fedi egymást a két varrat- szépen összesimuljon.
Ugyanazt a teret kitölthetjük különbözőképpen is, a szabályok nincsenek kőbe vésve.
A minta vonalait nem biztos, hogy mindenhol egy az egyben le fogjuk tudni követni, nem is kell görcsösen törekedni erre, mert az látszik a varrás ívén. Igyekezzük kialakítani azt a sebességet, amivel még jó az úttartásunk, de nem törik meg a lendület.
Azt is érdemes megfigyelni, merrefelé kanyarodunk a legtöbbet, melyik a kedvenc irányunk, amerre magabiztosabban megy a fordulás, szebben alakulnak az ívek.
Ha már tudjuk melyik az, akkor szorítsuk rá magunkat, hogy a másik irányban való haladásunkat is ugyanolyanra fejlesszük. Ez azért fontos, mert egy nagy takarónál sokat számíthat, ha minden irányban egyformán tudunk dolgozni.
Mire egy díszpárnányi szendvicset megtűzünk, addigra már önállóan is vissza fogjuk tudni adni a gyakorolt motívumok nagy részét, egy egyszínű anyagon is.
Ne mondjátok, hogy én ezt nem tudom, ha nagyon akarod menni fog az, csak rá kell szánni az időt, meg a cérnát.
Legalábbis szerintem 🙂
Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: