Megígértem, hogy folytatom… A nap feladata a takaró központi motívumának elkészítése volt.Tudjátok, most jön a macska-mese 🙂
Ez az én kedvenc macskám, van egy neszim amire már felfirkáltam, most foltrátétként fogom felhasználni. A macskafirkás bejegyzésemet az alábbi linken találjátok.
https://tvzs.cafeblog.hu/2015/01/21/macskas-neszi/
Volt vele munka, mire felnagyítottam akkorára, hogy egy 110 x 80-as felületen jól mutasson. A radír fele az enyészeté lett 🙂
Amikor ez a nagy rajz elkészült, az alkatrészeket sütőpapírra másoltam, majd jöhettek a szabásból eredő maradékok, amikhez még gyártottam is csíkokat, hogy a papírra varrva kialakulhasson szépen, lassan a minta.
A munkának ehhez a fázisához már csak türelem kell… Egymás után, szépen sorban felvarrva a darabokat, teljesen be kell borítani a motívumot a fecnikkel.
Idáig jutottam el, hiszen a varrógép mellől ezerszer fel kell ugrani, előkeresni a fagyasztóból a családnak az ebédet, az ilyen esetekre előre bekészített aranytartalékból, a postás is zaklatott közben, meg a gyerekemet is fuvaroztam párszor. A húsvéti sonkát is ideje volt már beszereznem, az is a takarótól vette el az időt. Na meg blogolni is kell néha, aztán nálunk a gazok sem önként távoznak a kertből. Nálatok, hogy működik ez a dolog?
Ha ide kattintasz, elolvashatod a takaró készítéséről szóló beszámoló első részét.
Ahogy haladok, ígérem beszámolok róla. A bejegyzés alján van egy link, ha rákattintasz, megtalálod az eredeti macskamotívumot egy tetoválós oldalon. Érdemes szétnézni, nagyon jó kis ötleteket lehet gyűjtögetni. Hogy kerültem oda, magam sem tudom, talán a foltvarrós védőszentem lehet a felelős…
https://www.pinterest.com/pin/323555554452114569/
Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: