Szezonja van a foltos kiállításoknak mostanában, szerte az országban tartanak bemutatót a csoportok munkáikból. Szinte minden nap tűnik fel valamelyik csoportban meghívó, kedvesen invitálják a kívülálló érdeklődőket, és a fertőzött mániásokat. Aki ott tud lenni, gondol a távol maradó, ámde kíváncsi társaira és fényképes beszámolókkal osztja meg az élményeit.Ezek a képek indították el bennem a gondolatot….
Mindenki aki varr, tudja mennyi időbe kerül egy – egy darab elkészítése, mi minden másról mondott le azért, hogy megvehesse magának az anyagot, a gépet, az eszközöket, hogy alkothasson. Aki nem varr, az a tudást, kitartást és az alkotó fantáziát csodálja a kiállított darabokban. Sokak, egy- egy ilyen kiállítás nézegetése közben fertőződnek meg, és válnak a színes rongyok rabjává.
Nekem is örökre beégett az a nap, amikor a Textilmúzeumban voltam életem első foltvarró kiállításán. Rengeteg szép munkát láttam a falakon, de csak egyre emlékszem igazán….
Egy hatalmas kékfestő és fehér foltokból álló, aprólékosan megmunkált ágytakaró volt, elegánsan, simán, precízen felfüggesztve uralta a teret…. ne haragudjon rám, aki ráismer sajátjaként, a névmemóriámnál csak a számmemóriám rosszabb, sajnos nem emlékszem a nevére.
Esküszöm álltam előtte és potyogtak a könnyeim a gyönyörűségtől. Nem is nagyon tudtam elszakadni tőle, annyira megfogott, szinte én is éreztem az elvégzett munka örömét, amit az érezhetett, aki dolgozott rajta. Többször körbejártam a termeket, de minduntalan visszatértem ehhez a darabhoz, ami megérintette a lelkemet… Nem is hagyott nyugodni igazán, azóta is kedvencem ez a színvilág, példaképem az az aprólékos, gondos munka, amivel készült, és aki emlékszik még rá az tudja, hogy az első nekem is kékfestő volt fehérrel…
Ezt a személyes élményt azt bizonyítandó írtam ide, hogy éreztessem, mennyire meghatározó lehet egy -egy kiállítás, és nagyon nem mindegy, az elkészült munkák milyen környezetben tűnnek fel. A sokak által mellékesnek ítélt körülmények ideális esetben hozzátesznek a látványhoz – még hamupipőke is hercegnőnek látszik – de sajnos akadnak esetek, amikor egy hercegnő mellett sétálunk el érdektelenül, annak igénytelen környezete okán.
Tisztában vagyok azzal, hogy a kiállító csoportoknak nagyon meg kell nézniük, mire költenek, többnyire ajándékként kapják a helyet, amit berendeznek a látogatóknak, így sokszor kicsi, sötét helyen kell összezsúfolniuk amijük van. Azt is tudom, hogy van olyan kiállítás is ami csak egy napig él, így nincs túl sok idő se az előkészítésre, se a tervezésre. De….
A tárgyakkal sokat dolgozik a készítője, és a munkát meg kell becsülni. A sajátunkat is, másét különösen, akár kezdő munkájáról, akár egy profi által készített darabról beszélünk.
Tudni kell megmutatni őket, hagyni kell érvényesülni őket a térben, és legalább olyan gondosan kell előkészíteni őket a megmérettetésre, mint amilyen gondot fordítottunk rájuk készítés közben.
Értetlenkedve nézem, mért nincs kivasalva az ami összehajtva érkezett, mért van igénytelen megoldással felfüggesztve a láthatóan több hónapig dédelgetett falikép? Mért kell használatból eredően foltos terítőt, kevés plusz munkával javítható kis hibás darabot, hanyagul, két csipeszen szomorúan lógva hagyni?
A kiállítási asztalt is le lehet teríteni egy keményített, még fel nem dolgozott vászonnal, mindjárt másképp mutatnak az apróságok rajta, és nem a málladozó festés öli meg a látványt. Sokba kerülne?
A ” semmikülönös” tucat táskákat még a legkisebb üzletben is formára tömve, térbe állítva tálalják, pedig többségük bőrből van, tehát van tartása magában is. A beszámolók képein pedig, megtörve, üresen fellógatva kilincsre, fűtéscsőre , szék karfára ….
És az ilyen kiállításokon ugye nem tucatdarabokat láthatunk, hanem igen aprólékos, egyedi textilcsodákat, amik anyagukból adódóan gyengébb tartással állnak a kíváncsi tekintetek kereszttüzében.
A díszpárnáknak nevükben a funkciójuk, díszítenek. Kiteljesedhetnek-e gyűrötten, soványra tömve koncepció nélkül, egymásra hajigálva?
Amikor a falikép nem akar szépen állni a falon, mennyibe kerülne, pár horgászólommal megsúlyozni hátulról és alig látható damillal szép tartásra bírni a textileket, ez sem pénz kérdése. Más lenne a látvány…
Ha nem sajnáljuk az időt egy gazdagon applikált darab elkészítésére, mért nem szegjük, vasaljuk simára a széleket, hogy a látványt ne rontsák a ráncok, gyűrődések?
Sokat segít a látvány megítélésében a fényképezőgép is. Amikor úgy gondoljuk elrendeztük a kiállítandót, merevítsük ki a pillanatot, és azonnal látszik a hiba. Rögtön fel fog tűnni, hogy a képen egész más látszik, mint amit mutatni akarunk. Ez sem nagy anyagi áldozat, hiszen a kép akár a telefonnal is elkészíthető…
Senkit nem akartam megbántani, csak a figyelmet akartam felhívni arra, amennyiben valaki kiállításon mutathatja meg munkáit, szeresse, tisztelje meg magát és a munkára fordított idejét azzal, hogy előveszi gondos aprólékos, kreatív fantáziáját akkor is, ott is, mielőtt villannak a vakuk és elhangzanak a kiállítást megnyitó első szavak….
Köszönöm a hozzászólást, örülök hogy tetszett amit írtam 🙂
Teljes mértékben egyetértek Veled. Mindenben igazad van. Pl. amikor a céh a vári épületben volt, a darabok felfüggesztésénél (pedig a környezet szinte adta magát pluszként!) igen precizek voltak és a vasalót is elővették, sőt tűt cérnát, ha valami kis hiba volt esetleg hátul! Hogy miért van az a kép amit Te is látsz (és sokan mások)? Szerintem -lehet velem nem egyetérteni- azért mert nagyon sok foltvarró van és mindent gyorsan csináljunk, ha kiállitunk, mindenki dolga legyen ott. Pedig a kevés sokszor több. De kié legyen az a kevés? Mindenki megakarja mutatni, hogy ő is csinált olyan képet, olyan táskát. Ha valaki megjegyzi, hogy a kiállitásnak szépen kell kinézni, akkor a válasz: a termékek szépsége magukért beszél. Sajnos láttam már jónevű csoport kiállitását, ahol ferde volt a felakasztás és zsúfolt. Szép dolgok voltak, de mégis. Szóval ez is tudomány és az okosabb tudását el kell fogadni. Ha egy-egy valaminek a meglátásán kritikát is mondanánk, talán elgondolkodna a készitő, de mi csak dicsérünk, aztán a háta mögött kibeszéljük. A Meskán azok a termékek kelnek el, amelyek jól vannak fényképezve (jó a fotós!) a termék minősége viszont nem egészen olyan. Akinek rossz fotósa van de jobb minőséget állit elő, az pedig semmit se ad el. Egy-egy kisebb településen a kiállitáson azt is nézik ki csinálta és ő vagy a hozzátartozója kicsoda.
Elnézést, hogy hosszú voltam, de szivemből irtál. Ha sokan ilyen cikkeket irnának, jobban odafigyelnének többen!