Volt egyszer, hol nem volt…volt egyszer egy álom, hogy nekem is varrok egy saját takarót.
Most hogy elkészült- magamban Luca takarójának hívom, mert több, mint három évig varródott- na nem valami különleges technika, vagy aprólékos kézi varrás okán, egyszerűen elveszett az idő tengerében…
Ez volt az utolsó, még az Opera előtt elkezdett munkám, aztán a három és fél év alatt annyi minden jött közbe, hogy hol energia, hol idő, hol meg az affinitás hiányzott a befejezéséhez.
Ez még akkor volt, amikor elkezdtem az Operában dolgozni, vagyis több mint három éve. Ilyen az, amikor ugye lyukas a szabó nadrágja…
Aztán egyszercsak eljött az én időm, valahogy összecsusszantak a dolgok- lett hely, szabad kapacitás és elszántság egyszerre… különös csillagállás lehetett.
Emlékszem, egy blokk hibásan lett összerakva, de csak akkor vettem észre, amikor már körbeépítettem, mert nyilván középtájon illegette hibás idomait.
Nagyot nyel, kicsit káromkod, égrenéz és visszabont, ezt kell ilyenkor tenni, bár felmerült a sarokba száműzés is megoldásként, bevallom hősiesen.
Valahogy sosem ez volt a fontos,sok olyan dolog történt az évek alatt, ami hátrébb sorolta ezt a rosszkor fogant gyermeket.
Azért én varrtam ám időközben…
Először a két párna született meg, amik aztán nyilván takaró után kiáltoztak. El is lőttem így a legszuperebb ajándék kártyát Daninál, akinek készült- azóta is rághatom a körmöm, ha jön valami ünnepe, hogyan múljam felül magam.
Igen, kicsit szereti a repülőket… amiket műbőrből vagdostam ki ollóval- nem sokat, csak harminchat darabot, logikusan harmincötödik szülinapra… A tűzése csupán a kontúrok mentén, a blokkok árkában és a széleken centinként. Egyszerűen, férfiasan, hogy ne legyen sok.
Jó helyre került, megbecsülésben telnek napjai, én nem tudnék így vigyázni rá, a teremtő anyja…
Persze ez sem idén volt, úgyhogy az idő csak telt és telt, időnként elővettem, tűztem kicsit, megszeretgettem, aztán elraktam.. Rájöttem az okra is ám!
Itthon ugye háztartási géppel varrok, de a munkám okán folyamatosan használt gépem ipari, gyors, nagy helyen kell elférnie a dolgoknak, nem 16 cm-re kell begyömöszölni az ágytakarót.
Hát ilyen az amikor a jót lecseréljük egy jobbra, az ember hűtlenné válik..
A lényeg, hogy csak eljött az az idő, amikor megjárathattam a dolgozós gépemet a takarón, így aztán elkészült végre.
Ha meg szeretném határozni a stílusát, azt mondanám rá, öszvér kicsit… a mintája klasszikus, a tűzése inkább modernre hajaz. Valahogy nem jött a kezemre, hogy telepakoljam kacskaringókkal. Árokban lett tűzve, az üres helyeken, pedig beletűztem a blokk mintáját. Szóval ez is leginkább funkcionális tűzést kapott.
Aztán azóta már van nekem is takaróm…cefet érzés, mert folyton azt nézegetem, hogy mit kellett volna másként, hogy lett volna szebb.
Lehet elajándékozom….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: