Szerintem minden kézműves szakmának ugyanaz a lényege, az alkotó ember tárgyiasítja az agyában megszülető képi világot, hogy megoszthassa azt a külvilággal.
Szinte mindegy is, hogy ki milyen anyagba önti a gondolatait, úgyis az a legfontosabb, hogy az alkotásban megjelenjen a készítő minden tudása, szakmája szeretete és a saját egyéniségének lenyomata.
Mi a rongymániások, képtelenek vagyunk ellenállni a szép anyagoknak, mindenáron birtokolni akarjuk őket, hogy aztán hatalmas vehemenciával szabdaljuk apró darabokra, és varrjunk belőlük egy újat, egy csak ránk jellemző darabot. A varrás öröme éltet minket, színesre festi a szürke hétköznapokat, elfeledteti velünk a napi problémákat.
Azon szerencsések közé tartozom, akinek a szakmája és a hobbija összeforrva segített megvalósítani élete egyik nagy álmát- jelmezkészítőként dolgozom az Operaházban…
Don Quijote jelmezterv: Rományi Nóra
A jelmez egy nagyon különleges munkaruha, ami a művészeket segíti abban, hogy az előadás alatt a színpadra varázsoljanak egy másik, elképzelt világot, melyben a nézőkkel közösen elmerülve, csodás élményeket élhetnek át együtt.
Gyönyörű anyagokat, kellékeket, változatos technikákat használunk annak érdekében, hogy megvalósulhasson az a korhű álomvilág, amit a tervező álmodott. Felrémlik bennem az a pillanat, amikor először láttam az anyagos szekrényt nyitva…. Uramatyám!!! Nem akármilyen élmény volt 🙂
Ezek a ruhák személyre szabottak, minden szereposztás a sajátjában dolgozik, legyen az szóló vagy statiszta. A kidolgozás minőségében sincs különbség, teljesen mindegy, hogy a színpadon hol és mennyi ideig látható a ruha, egyforma gondossággal készül mindegyik.
Van hogy napokig készül valami, ami csak perceket tölt a világot jelentő deszkákon…
Egyszerű kis köntös… Cigánybáró- jelmeztervező: Pilinyi Márta
A kiszabott alkatrészeket általában vászon alapra tűzzük fel, majd első próbára összeállítjuk. A vászon tartást ad a különböző vastagságú és anyagú textileknek.
Amikor a szabászok lepróbálták a ruhákat, szétszedjük majd a jelölt módosítások után, újra összeállítjuk. A munkafolyamatok inkább a tradicionális férfiszabó munkájára emlékeztetnek, mint a nagyipari technológiákra.
Ilyenkor válik izgalmassá a folyamat, hisz ebben a fázisban már jöhetnek a különböző zsinórok és bortnik, kezdődhet a díszítés is.
Óvatosságból, felvarrás előtt ezeket mind átgőzöljük, majd munka közben toljuk a gép alá, hogy ne ránthassák össze véletlenül sem az anyagot….mert ezek biza alig várják, hogy ráncolhassanak….
Gőzölés után előfordul, hogy több réteget egymásra dolgozva alakul ki a végső forma…
Igaz, a ruhák egy bizonyos személyre készülnek, ennek ellenére fontos szempont, hogy károsodás nélkül könnyen alakíthatóak legyenek, hiszen az emberek híznak, fogynak- esetleg más kapja a szerepet mint akire a jelmez eredetileg készült.
Van olyan, hogy az alakításra csupán percek vannak, ezért a bélelés többnyire kézimunkával történik, mert azt sokkal hamarabb ki lehet bontani, mint a gépi varrást.
A könnyű alakíthatóság mellett fontos szempont, különösen a balettosok öltözékeinél, hogy ne akadályozza a szabad mozgást, ennek ellenére stabilan záródjon, a táncoson biztosan álljon ugrás, forgás és emelés közben is. A mozgékony alkatrészeket speciális módon rögzítjük, hogy senki ne akadjon el benne, baleset ne érjen se táncost, se ruhát.
Hazudnék, ha azt mesélném imádjuk a kapcsokat. Nagyon nem… a cérna csomósodik, ha nem akkor meg az utolsó öltés előtt vágja el a patent sorjás széle… Na ilyenkor mormolunk el pár imát….jó, nem azt….
A szereptől függően vannak olyan ruhák, amelyek több darabnak látszódnak ugyan, de egyben vannak és van olyan is, amikor több réteg kerül egymásra. Ilyenkor sem csúszhatnak el egymáson, és nem élhetnek szabad életet a rétegek, ezért itt ott – hogy az összképet ne zavarja- ezek a darabok is rögzítve vannak különböző módon.
A záródásoknak atombiztosnak kell lenni, hisz nem lophatja el a show-t egy kamikaze gomb, vagy egy sztrájkoló cipzár. Azt kell mondjam még a legegyszerűbben felvarrható rögzítés a tépőzár. Klasszikusan lány alul, fiú felül. A fiú a kampós…
A balettos fiúk testruhái elasztikus anyagból készülnek, varrás után festik őket színre. Úgy kell elképzelni őket mint egy óriás rugdalózót, a lábrésze kerül a cipőbe, van aki az ujjánál kivágja magának.
Ezek a mellények a kalózoké, úgyhogy a festőműhelyben kicsit megfújták, hogy ne legyenek már olyan jófiúsan tiszták…
Don Quijote ruháját szándékosan rongyosra varrtuk, aztán kicsit átkeféltük drótkefével is. Látjátok, kapott tűzést is, ami alá itt, vékony szivacslap kerül.
Vannak ruhák, amelyek sok álmatlan éjszakát okoznak, mire pont úgy néznek ki, ahogyan elvárják tőlük. Ebben sokszor a különböző anyagok viselkedése a ludas. A kinézete pont megfelelő, de nehezen veszi fel a kívánt formát, mert vagy túl lágy, vagy túl merev. Persze, addig úgy sem nyugszunk nyilván….
A piros anyagot mintája miatt szálban kellett szabni, de egy enyhén kerekített aljú kaftán alsó szélét díszítette. Addig nyújtottuk itt, és apasztottuk ott a gőzös vasalóval, amíg fel nem vette az enyhén ívelt formát.
A kövek, strasszok, gyöngyök többnyire egyenként, kézzel varrva kerülnek a helyükre.
A pasa hasának éke a dúsan díszített öv.
A szolga sem panaszkodhat…
Mindent egybevetve ezek a ruhák igen értékes darabok, hisz drága alapanyagokból, egyénre szabva, kis szériában, rengeteg kézi munkával készülnek. A sürgősségi ellátásukat, hirtelen felmerülő problémákat az öltöztetők és a karbantartók végzik el, de amíg egy egy öltözék harmonikus kapcsolatot tud kiépíteni a viselőjével, van hogy mi türelmesen, szeretettel, többször is szétszedjük és újra összerakjuk.
Premier után már ritkán adódnak nagy javítások, addigra minden szereplő és minden kellék tudja mi a dolga..
