Miért…Jó? Kérdezheti joggal az, aki még soha nem varrt meg semmit kézzel. Egyszerű hasonlattal élve, nem mindegy hogy egy hegyet megmászol, vagy autóban ülve suhansz végig a szerpentinen, majd kiszállsz, körülnézel és gyorsan nyomsz egy selfit, hogy mindenki láthassa hová jutottál.
Büszke lehetsz a teljesítményedre? Persze, ha a több kilométernyi távolságot, izzadva, fájós lábbal esetleg szélben, és hóban csúszkálva teszed meg azért, hogy közben az odaút minden pillanata a Tiéd legyen. Miközben kitartóan mászol, megismerheted a környezetet, megtanulsz együtt élni a természettel, rácsodálkozhatsz az illatokra, az arcodon érezheted a lágy szellő kellemes simogatását, megtanulsz küzdeni a célodért.
Ugyanez igaz a kézi és gépi varrás közti különbségre. Ha a munkaként tekintünk rá, akkor varrógép, ha hobbiként- akkor tű , cérna , gyűszű… Hisz a nevében is benne van kézimunka 🙂
Nézzük csak miként is élünk mostanában? Rohanunk dolgozni, ahol egyszerre ötféle dologgal bíz meg a főnök, ezekre természetesen fele annyi idő áll rendelkezésünkre, mint ami szükséges lenne- így kihagyjuk az ebédet, hogy megfeleljünk az elvárásoknak.
Munka után rohanás a gyerekért, tömeg, sietős, ideges emberek mindenütt. A boltban már alig van energiánk a kihagyott ebéd okán, de muszáj végigállni a sort illedelmesen, mert kultúrember nem hisztizik, nem csapja földhöz magát- csak gondolatban.
Hazaérve a gyereket leültetjük tanulni, bekapcsoljuk a mosógépet, beállítjuk az okos tévét, hogy felvegye a műsort – amit nem érünk rá megnézni- az okos telefonon receptet keresünk a vacsihoz, elküldünk pár emailt.
Miközben a rántást keverjük, a fülünkön headset-tel beszélgetünk, közben megoldunk pár idétlen matekpéldát. Még várnak a ruhahegyek, hogy vasalva bekerüljenek a szekrénybe, fejben már sorba raktuk őket fontosság szerint. Nyilván a feléig sem jutunk el, hisz teregetni kell a mosott ruhát és takarítani sem árt. Még leírva is horror, hát még nap mint nap végigcsinálni.
Nem hiányzik egy kis nyugalom?
Varrás közben csak egy dologra összpontosíthatunk, szép színes anyagokkal vesszük körbe magunkat és ha csak egy tenyérnyi darabot is – de létrehozunk valamit, ami az első papírra vetett vázlattól kezdve, az utolsó öltésig a miénk, csak rajtunk múlik milyen lesz. Kimaradnak a gépek, a rohanás, nem kell kapkodni, megáll az idő. A fotel, amiben varrunk – a nyugalom szigete.
Kitartásra és küzdelemre tanít egy-egy munkadarab, meg kell dolgozni az eredményért itt is, de mindent mi irányítunk, a saját ízlésünk és tempónk szerint.
Mindenkinek jár az “én-idő”
Az sem utolsó szempont, hogy a kézzel varrás bárhol, bármikor űzhető, nem kell megvárni, míg elalszik a gyerek, nem kell átpakolni a lakást, hogy helye legyen a gépnek, csak össze kell állítani egy varrós batyut. Ha a gyerekek sokszor látják mamit varrni, előbb utóbb ők is rákapnak, vagy ha nem – akkor elraktározzák magukban a látottakat és később hasznosítják.
Én azt ajánlom mindig legyen legalább egy munka, amit csak önmagunk gyönyörűségére varrogatunk – akár hosszú évekig is – türelmesen várva arra a pillanatra, amikor elkészülünk vele. A várakozás izgalmát minden nap átélhetjük, mint gyerekkorunkban karácsonyra várva.
Minden darab a lelked lenyomatát viseli magán, csak rád jellemző, csak te tudod úgy elkészíteni, senki más.
Képzeld csak magad elé a pillanatot, amikor kimondhatod – Ezt én készítettem, teljesen egyedül..
Na, milyen érzés?
Nem árt néha átvenni az irányítást ebben az elgépiesedett világban és szembesülni önmagunk alkotó erejével, higgyétek el, erőt ad az őrült hétköznapokhoz!
Tű legyen Veletek, boldog öltögetést!
Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással.
