Homemade menyasszonyi ruha

Nagyobbik lányom olyan esküvőt szeretett volna, aminek minden egyes pillanatához valakinek köze van a családból, vagy a barátok közül. Így aztán az összes szervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatos  feladat kiosztásra került. Teljesen egyértelmű, hogy az enyém lett a rongyos szekció 🙂

Persze hogy örül az ember annak, ha a gyereke nagy napjában tevőlegesen is részt vehet, de azért őrült para is, hiszen a menyasszonyi ruha az egyik főszereplő jelmeze, muszáj pont olyannak lenni, ahogy  az, az ara álmaiban szerepel…

Mielőtt nekiálltunk, megbeszéltük – ismerve magunkat – hogy ruha ide vagy oda, történjen bármi is, mi ugyanúgy szeretjük egymást, majd a próbák után is…

Megvettük az anyagokat, halcsontot, lószőrt miegymást. Mit nem adnék egy képért, amin a lányom kérdő tekintetét láthatjuk, amikor meghallotta a két állati alkatrészt…

Nem kicsi volt a megnyugvás a szemében, amikor megtörtént a felvilágosítás, hogy se a lónak se a halnak köze nem lesz a ruhához.

Mivel bőven volt még idő, így nem állhattam neki a munkának, a kérés az volt, hogy az utolsó két hétben készüljön a menyasszonyok titokzatos hízás-fogyás fóbiája okán.

Volt dolgom azért így is, hisz a helyszín díszítéséhez elő kellett ásnom az évek során begyűjtött összes csipkét, hímzett terítőt és fel kellett készítenem a premierre.

Fejben varrtam éjjel nappal, hogy haladjak is nekiálltam legelőször a fátyolnak, hisz annak a mérete állandó. Megszületett az agyamban egy kép, amit el szerettem volna készíteni, hősiesen körbejártam az üzleteket, nyilván nem találtam olyan csipkét, amit elképzeltem, főleg nem annyiért, amennyiért szerettem volna. Maradt a rongyos-zsák.

A kiválasztott, egy gyönyörű hímzett tüll-függöny maradéka volt, amiből ki kellett vágnom a virágokat ahhoz, hogy fel tudjam használni. Könnyű volt a dolgom, mivel hármas csoportokban voltak elhelyezve, a 120 darab kis csokor, két este alatt ki lett vágva  helyéről… Már csak fel kellett varrni.

A varráshoz nem cérnát, hanem finom átlátszó damilt használtam, hogy ne látszódjon semmi ami belerondítana a látványba. Amikor ez elkészült, már csak fel kellett varrni egy fésűre, amivel majd stabilan kötődhet a frizurához.

Persze a fésűt is meg kell díszíteni… Én ezt úgy oldottam meg, hogy annak a bizonyos halcsontnak a segítségével készítettem egy alapot, amit bevontam szaténnal, majd miután megdíszítettem, hozzávarrtam a fésűhöz.

Ilyen lett a végeredmény, mikor anyukámnak megmutattam azt mondta -Na akkor a tető már el is készült…

A gyűrűpárna is az én feladatom volt.

A ruhához vettünk egy csuda anyagot, ami csillogott villogott, de dolgozni nem lehetett vele sajnos. Már akkor felhúztam a szemöldököm, amikor kiderült, hogy olyan átlátszó, hogy újságot lehet olvasni alatta.

Mivel ezeket az anyagokat alá kell merevíteni, tartottam tőle, hogy meg fog változni a színe a ragasztós közbéléstől.

Nem csak az anyag színe változott meg, én is kihordtam egy infarktust lábon, mivel sehogy sem akart összeházasodni a két anyag, vasaláskor gyönyörű sima, kihűlés után mint a krokodil bőre.

Nem mondom, hogy nem pánikoltam be…..

Felhívtam egy barátnőmet, aki nagy szakértője ezeknek a dolgoknak, ő felhívott egy másikat, majd megkaptam a probléma megoldásához az instrukciókat. A megoldás kulcsa egy vasalópréssel való nyomatékos meggyőzés lett volna, de nekem az nincs. Akkor cseréljem le a ragasztós vásznat, volt a másik tanács, de abból is csak egyféle volt otthon.

Vigasztalt, ne törődjek vele, ő küld nekem, mindenféle gyorsító szolgáltatást rárakat a postán a csomagra, másnap már itt is van.

Ez volt két hete. Ő feladta, a posta eltette az érte járót, kb. 10 perce érkezett meg…. Hagyjuk is, ez egy másik mese…

Az is kiderült, hogy érdemes az ilyesmit kívül belül ugyanabból az anyagból elkészíteni, hogy viseléskor egyformán reagáljanak a test párájára, egyformán viselkedjenek. Na akkor ez volt az a pillanat, amikor kiderült számomra, hogy amit eddig szabtam, ragasztottam az a legjobb helyen a kukában lesz…

Férjem eltorzult fejemet látva csak annyit tett hozzá, menjek vegyek másik anyagot, ezzel már ne küszködjek és ne is idegesítsem magam, az úgysem vezet sehova…

Utólag már azt gondolom, hogy megint az angyalok avatkoztak bele a dolgokba, hogy vegyem észre mekkorát változik a szín és mennyire semmi köze a vanília színű tüllhöz ragasztás után az anyagnak, ami vásárláskor teljesen ugyanazt az árnyalatot hozta, az üzletben, neonfénynél. Inkább én mérgelődjek, mint a menyasszony. 🙂

Másnap Dorogon a Selyemgubó üzletben a hölgy elém rakott egy gyönyörűséget, odaadta az egész véget, hogy baj már ne érhessen, majd fizetek, ha elkészültem – mondta. Nagyon köszönöm, innen is.

Sikerült beszereznem másik fajta ragasztóvásznat is, nem bíztam a postában, mint tudjuk jogosan.

Na ez volt az a pont, amikor elindult a történet a happy end felé…

Voltak nehéz pillanatok is, amikor nem értettük egymást. Egy nyelven beszéltünk, de ő nem értette amit én mondtam, én nem értettem amit ő… Sírtunk is szépen mindketten.Talán haragudtunk is kicsit. Ő szerette volna ha rövidebb az alapruha, nem értette miért nem úgy áll a próbán, ahogy ő szeretné. Én hajthatatlan voltam hosszügyileg, hiszen le is kell ülni abban a ruhában, és nem értettem hogyan kellene elég “hányavetivé” tennem a tüllt.

Kicsit olaszosra sikeredett a megbeszélés, mivel a család szép lassan, diszkréten kipárolgott az udvarra 🙂

Aztán lehiggadtunk, aludtunk egyet rá. Ő megértette miért kell akkorának maradni a szoknyarésznek, én rájöttem mitől lesz hányaveti a tüll…

Mire Apának kísérni kellett a vőlegényhez, minden a helyére került.

A maradékok sem veszhettek kárba, belőlük készült a csokrot őrző tejesüveg dísze.

Estére lekerült a fátyol és díszként funkcionált, egészen addig, míg az egyik vendég meg nem kapta kölcsön…

Minden elkészült, minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna, szombatra még az időjárás is összeszedte magát és alkalomhoz illően viselkedett.

Mindenkinek köszönöm innen is, hogy segített abban amiben csak tudott, azért hogy valóra válhasson az álomesküvő.

A képre kattintva  csodálatos fotósunk videóját nézhetitek meg.