Jó ideje már, hogy könnyű a dolgom ha ajándékozásra kerül sor a családban, nem kell sokat gondolkodnom, mindenki örül, ha varrok neki valamit.
Ebben az évben két ballagás is lesz a családban, ballagásra pedig személyre szóló takaró jár. Az egyik, amit a kisebbik lányomnak varrok, már elkészült, most mesélek róla kicsit.
A szabáshoz a Sizzix – gépemet használtam, mert a munkának ezt a részét nem annyira szeretem, de így egyszerűen, gyorsan túl lehet esni rajta.
Nem is ismételném magam, a szabás folyamatát már leírtam, az alábbi linkre kattintva megtaláljátok.
https://krokifoltklubb.cafeblog.hu/2015/03/14/keretezzunk-be-egy-negyzetet-haromszogekkel/
Én azt a részét szeretem igazán a takarózásnak, amikor a három réteget összedolgozva nekiállhatok tűzni. Az összeállítás is érdekes – főleg bontás közben- de az igazi az, amikor felszerelem a talpat és új testet adok a takarónak.
Miközben körbe-körbe járom a felületet, az jár az eszemben, akinek varrok. Egy csomó emlék jön vissza munka közben, amit együtt éltünk át, volt köztük jó is rossz is. Így aztán gondolatban, ezt a hetet is együtt töltöttük, míg a tűzés készült. Mert bizony egy teljes hétig csak tűztem a munkát.
Levezetésként hagyományosan, apró kézi öltésekkel fejeztem be a szélezést, közben kiszámoltam, hogy a takaró 150 x 200-as, akkor az 7 méter varrás, centinként két öltéssel, az 1400… Aztán hozták a mentősök a zubbonyomat 🙂
Az egyenes tűzéshez a birodalmi lépegetőmet /felső anyagtovábbítós talp/ a szabadhoz a speciális kedvencemet használtam.
Amikor nem talpszélességben kellett haladni, akkor egy műanyag sablon mellett sétálgattam a tűvel, nekem valami oknál fogva nem jön be a távtartós varrás.
Igyekeztem valami vidám, könnyed, modern takarót készíteni, hiszen az ember nem a szekrénynek varr, hanem azt szeretné, ha nap mint nap használatban lenne az ajándék.
Nagyon élvezem, ahogy a tűzés közben lelke lesz a takarónak, élni kezd egy új anyag a gép alatt. Nem tudok betelni vele, sok képet lövök munka közben. Most nagy szerencsém volt, mert szinte végig sütött a nap, a színek is szépen látszanak.
Nem kedvenceim a hegyes sarkok, ezért vagy lekerekítem a takarók széleit, vagy mint most is tettem, lecsapom a négy sarkot, így lesz mindjárt nyolc helyette, sokkal érdekesebb így a látvány.
Az igazi formáját akkor nyeri el, amikor mosás után megszárítom, imádom a rücskeit, egyáltalán nem lesz kemény, merev a sok öltéstől.
Aláírattam Apával is …
Én is, én is 🙂
Ilyenkor már nem vasalom, illatosítva, szatyorba hajtogatva várja az átadást.
Akkor…. jöhet a következő 🙂
Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással.
