Kislánykoromban sok időt töltöttem a nagymamámnál, ez még akkor volt, amikor a gyerekek dinótojással fociztak…. Lányom szokta így behatárolni pontosan az időt…
Szóval, akkoriban esténként a papa felolvasott nekünk, a mama pedig szebbnél szebb dolgokat kanyarított a sok színes fonalával…
Én csak néztem, néztem… később az iskolában kézimunka órán is többnyire csak néztem a többiekét, ahogy kiállították óra végén. A sok egyforma, szabályos munka közül egy mindig kilógott a másságával…
Ők előre megrajzolták sablonnal a formákat, és szépen haladtak balról jobbra, ahogy kell. Én nem rajzoltam meg, mert nem úgy láttam a mamától, ráadásul már akkor sem tudtam balról jobbra varrni, csak fordítva….
De ez nem vette el a kedvem, azóta is szeretem a hímzéseket nézegetni is, varrni is. Jó, ha muszáj meg is rajzolom, de csak ha muszáj.
Ma pedig olyan csudiszép hímzéseket hoztam, hogy biztos vagyok benne, találtok olyat ami befészkel a lelketekbe, és már szaladtok is a varródobozért.
A fehérre fehérrel sokáig a kedvencem volt…
A bagoly mostanában minden formában tarol…
Valahogy minden alkalommal előkerülnek a lepkék is…
Szeretjük a madárkákat és az elhullajtott tollaikat…
Izgalmas technikákat is kipróbálhatunk..
Egy különleges hajzuhatag…
Ez a babaarc csak pár egyszerű vonal, és mégis tökéletesen élethű..
Egyszerű öltésekkel is különlegessé lehet tenni a munkadarabot.
Ez a fácska sem bonyolult…
A virágoskertben is egyszerűek a virágok, a kompozíció az, ami megfogja az embert.
A macska sem szokványos…
és a csikóhal is boldogan nézegetné magát, úgy gondolom..
Na, egy bicikli a póló elejére?
Esetleg egy monogramm?
Hoztam puskát is… 🙂
Direkt csupa nem szokványos mintát választottam, csupa olyat, ami valamiben eltér a megszokottól….Csupa szerethetőt, csupa egyedit….
Ezt a cipőt nem lehetett kihagyni, bár kakukktojás, mert szalaghímzés…Bármit egyedivé lehet tenni pár jól kitalált
és jól elhelyezett öltéssel, még rajzolni sem kell tudni hozzá….
Az alábbi linken megtalálhatjátok a fenti képeket és még több csodálatos hímzésmintát.
http://www.pinterest.com/pin/357825132865504618/
Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással.
Nagyon örülök,hogy így gondolod…. Köszönöm 🙂
Nagyon kedvelem az írásaidat, a munkáidat csak csodálni tudom! Szerintem sokan vagyunk így ezzel!