Régóta igazságtalannak érzem már, hogy ha baba takaró, akkor rózsaszín, tehát csajos. Most aztán végre kaptam magam, összeválogattam pár finom pasztell színt és belevágtam, szó szerint. Úgyis régen varrtam már takarót ( tényleg, a terítők, meg egyéb apróság nem ér fel a takaróval )
Hogy miért pont a takarók…. Talán mert az ember babakorának igen jelentős részét tölti betakarva, ezért én úgy gondolom, jó hatással lehet rá egy olyan takaró, ami szeretettel készült, tehát alaposan megszívta magát ezzel az éltető energiával.
Szóval vagdaltam, varrtam, vasaltam, igen igaz, megint nem terveztem előre semmit. 🙁 Nem tehetek róla, ez egy nem túl jó tulajdonságom, mondhatni rossz, ha az agyamban megszületik, már képtelen vagyok várni, aprólékosan megtervezni, színezni, számolni, nekem ilyenkor azon nyomban neki kell állnom.
Ez van, hibája mindenkinek lehet, most akkor elárultam egyet az enyémek közül..
Ha kérdezitek, igen imádtam ! A színeit legfőképp, az egyszerű blokkjait, amiket épp csak körbetűztem a pont egyforma mintájú hímzéssel, kicsit élénkebb színnel, hogy életre keljen a színvilág. Persze hogy nem bírtam ki és legalább pár darabot a részekből tovább vagdostam, hogy legyen benne kicsit munkásabb blokk is, aztán fogtam és a többi már elkészült négyzetet elferdítettem, hogy “megmozduljon” a kompozíció, mert amíg szabályos volt unalmasnak találtam.
A látványt az aszimmetriában elhelyezett fehér keretezéssel fokoztam. Mondtam már párszor, hogy nagyon szeretem a fehéret alapnak, ugye? Nem baj, hátha valakinek még nem tűnt fel 🙂
A keretet már szinte mindig sarokra állítva varrom, ez nem újdonság. Az sem bulvárhír igazán, hisz mindenki tudja hogy legszívesebben körbetűzném a világot, hogy a munkának ez a része “jutifalat” nekem. Különösen, hogy rájöttem mire is való a célkeresztes tűzőtalpam.
Mire, mire …….. hát egy cm-es távolságtartásra. A célkereszt segítségével könnyedén lehet pozicionálni a tű helyzetét varrás közben, így csak az első vonalat kell bejelölni, aztán futás körbe – körbe. Új távlatokat nyitott nekem, alig várom, hogy újra akadjon valami, amit tűzni kell, mert teli a fejem mindenféle ötlettel. Szóval a drezdainál rájöttem, hogy kell ezzel táncolni, most meg boldogan használtam az új tudományomat.
A szegés a szokásos módon saját anyaggal történt, de mivel egy darab kanyart sem szabtam bele nem kellett ferde pántot rittyentenem, elég volt egy kellőképpen hosszú csík is a munkához. Hogy a fogadalom sem maradjon el, a kézi varrás mint hozzáadott, de fel nem számolt érték jelent meg a szegőpánt hátoldali eldolgozásán. Magamnak tartozom vele, tehát behajtom….
