Ők ketten egy nyelvet beszélnek, én nem mindig értem. Fura szavakat használnak, és visítanak, ha új papírt látnak valahol. Ezerféle lim-lommal dolgoznak, csak kapkodom a fejem. A papírokat nem csak vágják, és tépik, esetleg rajzolnak rá, mint az egyszerű halandók, hanem öregbítik, domborítják, albumba rendezik, rákennek ezt meg azt, amitől fémnek, vagy porcelánnak látszik. Paszták, gélek, porok és festékek sorakoznak a boszorkánykonyhában.
Én nem vagyok irigy ember, de úgy látszik van vége az én türelmemnek is, mert kezdek sárgulni…
Finom csipkemintákat vágnak filigrán késekkel, hatalmas zacskókban szalagok, kapcsok, gombok várnak majdan a kezük között bekövetkező nagy metamorfózisra.
Hidegen hagyott, esküszöm egészen máig. Ha megtetszett egy kés, addig próbálkoztam a rongyaimmal, míg alkalmassá nem váltak arra, hogy vághassak belőlük is csipkecsodát, vagy apró szirmú virágot.
De ez a készlet, már nálam is kiverte a biztosítékot. Szebbnél szebb romantikus fazonú papír, még a kedvenc rózsás mintám is befigyel… Ha ez nem lenne elég, azonnal ott áll sorban minden ami eszünkbe juthat, picurka fa képkeretek, gombok, gyöngyök, szalagok, mind mind ide illő színben és stílusban.
Na most elég – gondoltam, és amíg ők megint valami madárnyelven csiripeltek, én összelopkodtam magamnak az asztalukról ezt meg azt… Igazából lett volna még ötletem, de ugye az idő nagy kincs, minden nem férhet bele.
Zsuzsi voltam, aki belopódzott a Papírvarázslat szentélyébe, Mariannhoz és Betsyhez .
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: