Kaptam egy pici anyagmaradékot….
Már akkor kitaláltam hogy megmutatom, hogy lehet egy kis tűfirkával megbolondítva elterelni a figyelmet arról, milyen kicsi az ötletadó darab.
Kiegészítettem párna nagyságúra, és elkezdtem körberajzolni a varrógéppel. Először csak a mintákat saját színükkel, aztán belendültem, ahogy szoktam. Közben kitaláltam, hogy a keskenyebb darabbal be lehet vonni egy kis zsinórt, hogy varrásvédőként felhasználhassam.
Most jönnek a titkok….
Hogy a zsinórvégek találkozásába ne törjön bele a varrógépem foga, a kezdés alá varrok egy darab anyagot úgy, hogy behajtom a széleit, ez fogja takarni a találkozási pontot. A két végét úgy kell levágni, hogy pontosan illeszkedjenek, így a takarásban nem lesz pukli.
A másik titok az, hogy szépen kifeküdhessen a sarokban a kéder, meg kell csippenteni az ollóval…Így a négyszögletes tárgyakat is szépen lehet díszíteni varrásvédelemmel.
Folytattam a textil mintáját, persze nem szigorúan lekövetve, hanem szabadon röpködtem az anyagon…
Amikor eleget röpdöstem, alá is írtam…
Mire elkészült már nem is érdekes, hogy mekkora volt az anyag. Ezt a szép textilt is megtaláljátok a Texti Bazár kínálatában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: