Tűvarázslat

Modern patchwork

Kedves levelet kaptam pár hete, amiben arra kértek segítsek szétkürtölni a magyar foltosok közt, a világ másik felén felkerekedik egy csipet csapat hogy elhozza megmutatni  nekünk a munkáikat.

Habozás nélkül mondtam igent, erre a megtisztelő kérésre, hiszen mindannyiunkat az alkotásvágy hajt, és mindannyian rongymániásak vagyunk….

Ja, és nem utolsó sorban ki az aki nem nézegetné mások munkáit szívesen?

Ugyehogy ugye? Mindenki szívesen kukkolgatja, ki mit és hogyan?

A lányok vidámak, a munkákból árad az energia, akár szeretitek a modern stílusú quilteket, akár nem, mindenképp érdemes elolvasnotok, amit Ági, a kiállítás megálmodója állított össze  beharangozóként Nektek.

kép92

Ez az első rész, a másodikat, a kiállítás megnyitója előtti napokban osztom meg Veletek 🙂

Kérlek benneteket, mint jó vendéglátó, fogadjátok szeretettel Őket, és osszátok meg szorgalmasan az infókat, hogy minél többen eljuthassanak a kiállításukra, ha fertőzöttek azért, ha nem akkor meg azért, hogy  az ő agyukba is beköltözhessen egy foltoshátú kisbogár…..

 

Modern patchwork – a kezdetektől Oklahomáig

 

Találós kérdés:  mit csinál egy mai modern  lány havonta egyszer esténként New Yorkban, Los Angelesben, vagy akár Oklahoma Cityben?   Természetesen siet a helyi modern patchwork céh foglalkozására

Az ezredforduló beköszöntével nekilódult az új kézműves mozgalom az USA-ban és világszerte. A régi hagyományokat új és még újabb értelmezésben kezdték el munkájukban alkalmazni a profi és hobbi varrónők, foltosok tömegei. Egyúttal olyanok is tűt, ill. varrógépet ragadtak, akik korábban nem gondolták volna magukról, hogy a bulik helyett a sarki patchwork foglalkozáson töltik barátnőikkel az estét.

Mára már jól körvonalazódott mit is tekintünk modern patchwork-nek, és honnan eredeztethetőek gyökerei.

Az egyik sarkalatos dátum 1998, amikor is Denyse Schmidt textiltervező quilt-jeit bemutatták az akkori első számú háztartási show műsorban (Martha Stewart Living),  majd a hasonló nevű folyóirat is fotókkal bőven megtűzdelt cikkben foglalkozott vele.

képkép1

 http://dsquilts.com

A másik, szintén nagy  horderejű esemény, a Gee’s Bend, alabamai  alkotóközösséget bemutató kiállítás volt, a Houstoni Szépművészeti Múzeumban 2002-ben.

kép2

kép3

http://en.m.wikipedia.org/wiki/The_Quilts_of_Gee’s_Bend

Ritkaság, hogy a művészetekben jártas szakembereket, amatőr és profi patchwork-ösöket, általában a nagyközönséget ennyire egységesen magával ragadjon egy kiállítás!

Gee’s Bend elszigetelten élô fekete mamókáinak sikerült korszakalkotót teremteni, pedig ők csak a rendelkezésükre álló szűkös anyagmaradék és használtruha készletekből varrogattak – nagyrészt kézzel – modern remekműveket.

Nem lehet a modern patchwork művészetről úgy beszélni, hogy ne említenénk meg Yoshiko Jinzenji nevét.

kép4

A modern esztétika ikertestvéreként emlegetett távol-keleti textil és lakásművészetet a 2002-ben angolul megjelent “Quilt Artistry- Inspired Designs from the East” (Patchwork művészet – Távol-keleti ihletésű alkotások) c. könyvéből ismerték meg az új stílusirányzatokra fogékony amerikai patchwork-ösök.

kép5

http://www.yoshikoquilt.com/english.html

Igazából azonban nem terjedt volna préritűz sebességgel ez az új esztétikai felfogás, ha nem esett volna egybe a közösségi média robbanásszerű terjedésével.

Az évezred első öt-hat évében egymás után jöttek létre azok az internetes  portálok, ahol egymással és a nagyvilággal meg lehetett osztani varrótudományunk minden újabb fázisát.

A modern patchwork-ös mozgalom igazából akkor kapcsolt szuperszonikus sebességre amikor 2008-ban létrehozták a “Fresh Modern Quilts” (Friss Modern Quiltek) csoportot a Flickr-en, és megindult a patchwork-ös blogolás lavinája. Mi sem bizonyítja jobban, hogy tényleg lavináról van szó, mint az a mintegy 60 ezer (!!!) fotó, és jelenleg kb. hatezer bejegyzett felhasználó, aki ezen az egy Flickr csoport oldalon teszi ki műveinek fotóit.

kép6

 https://www.flickr.com/groups/freshmodernquilts/

Sokáig nem maradhatott ez az új foltos mozgalom egy igazi zászlóshajó nélkül. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált az igény, hogy a virtuális találkozókon túl, személyesen is találkozzanak a modern patchwork-ösök.

Szerették volna külön kiállításokon is megmutatni munkáikat, hallatni hangjukat – ez viszont egy önálló szervezet nélkül nem lehetséges. A Los Angeles-i blogoló foltosok 2009. októberében létrehozták a Modern Quilt Guild ( Modern Patchwork Céh) anyaszervezetet, melynek jelenleg több mint száz helyi céhje működik jelenleg a világban mindenütt.

http://www.themodernquiltguild.com

kép7

 Oklahomai szervezetünk 2011-ben csatlakozott  a Los Angeles-i céhhez. Akkoriban alig  voltunk több mint egy kisebb baráti társaság.

Már korábban ismertük egymást a netről, de a való világban sokkal jobban lehet a közös varrások alkalmával beszélgetni, technikákat tanulni, elkészült “remekműveket” mutogatni, egymás sikereinek örülni, és a bosszantó nehézségeken közösen tanakodni.

kép8

Mára 70 tagunk van, nagyon különböző technikai szinten varrnak, sokan nemrégen kezdték el a foltvarrást.

Ennek ellenére nem a tudásszint határozza meg céhünk törekvéseit, hanem az, hogy a modern esztétika szellemében  készítsünk a mindennapokban használható, színeikkel a modern lakáskultúrához illeszkedő patchwork-öket.

kép9

kép91

http://www.okcmqg.com/

A cikk szerzője és a kiállítás megálmodója: Stádler Ági, Oklahoma City-ből

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!