Újra a tűzésről….

Írtam régebben a témáról, de azóta már sok mindent kipróbáltam, megtapasztaltam ezt-azt, kibontottam pár tenyérnyi tűfirkát, gondoltam érdemes újra neki ugrani.

A szép tűzés alapja a gondos előkészítés, érdemes időt szakítani rá,hiszen ez az utolsó munkafázis, amit ha elnagyolunk tönkretesszük addigi összes munkánkat. A nem kellőképpen előkészített munka ráncos, buborékos felülete nem is esztétikus és sokkal sérülékenyebb is, hisz a levegős részekbe sokkal könnyebben beleakadhat bármi a használat közben és egy sérült takarót helyrehozni jóval nagyobb munka, mint a figyelmes előkészítés.

Ami nekem a legnehezebb, előre látni, hogy fog kinézni megtűzve, amit éppen varrok. Szinte minden munkám bontással kezdődik, az első tenyérnyi felület után ha nem tetszik, bontok azonnal. Inkább előbb….

Akkor induljunk el onnan, hogy elkészült a fedlapunk, leszedegettük a felesleges szálakat és tükörsimára vasaltuk. A vasaláshoz érdemes sütőpapírt használni, ha eddig a fázisig nem kócoltuk össze a varrás szélességeket, ne most tegyük. Na ebben nagyon jó segítség a sütőpapír, átlátszó, hőálló, látjuk mit csinálunk, de nem tehetünk benne kárt. Még ilyenkor sem késő keményíteni.

Nem csak simább lesz tőle a felület, a varrógép talpa is könnyebben siklik majd rajta. A hátlapot sem kíméljük, annak is jár a gondos vasalás. Amikor mindez elkészült, a három rétegből egy szendvicset rakunk össze, a rögzítéshez keresünk  egy akkora helyet, ahol gond nélkül kiteríthetjük..

A szendvics előkészítését nem olyan rég már leírtam, azt most nem ismétlem el. Annyit azért mégis hozzáfűznék, hogy a ragasztás, fércelés, vagy a seregnyi biztosítótű használata, nem maradhat el semmiképpen. Minél apróbb részekből áll a munkadarabunk, annál fontosabb a rögzítés.

A tűzéskor belülről kifelé haladunk, így is törekedve a lehető legsimább felület elérésére. Nézzétek meg  a nagy tűzők munkáit, nincs buborék, hupli,semmi rücsök, sehol…

Ennek a kinézetnek az a titka, hogy rászánják az időt az előkészítésre,  nem mindenki tűz ott sem hosszú karú géppel, birkóznak ők is a takarókkal.

Akár egyenesen tűzünk normál talppal, akár kukacoló talpat használva szállunk szabadon, az éppen megmunkálás alatt álló felületet, kezeinkkel simítsuk ki, tartsuk megfeszítve. Ezt a legkönnyebben kesztyűben tudjuk megtenni, érdemes rászokni. Vékony munkavédelmi kesztyű pont megfelel erre a célra, nem kell sokat költeni rá. Kesztyűben minden öltés ott, és akkor esik meg amikor mi akarjuk, egy sem születik esetlegesen.

Általában szebb varrásképet mutat a hátoldal tapasztalataim szerint, ha az alsó szál vékonyabb a felsőnél. Én már jó ideje előre csévélt orsókat használok, szereti a gépem, használatukkal nem kell állítgatni a bobbinon, elég ha egy kis magasító kartont teszek alá, mert laposabb, mint a géphez általában használt. Nagy előnyük az is, hogy nem kell állandóan alsó szálat cserélni, hisz 120 méter van rajta. Lehet kapni speciális, tűzéshez használható bobbint is, azt még nem próbáltam, de flörtölök a gondolattal….

A tűzés ívét igyekezzünk a lehető legkevesebbszer megszakítani, a kezdő és végpontokat helyben varrással rögzíteni kell, majd a szálakat kissé hosszabbra hagyva vágjuk le és húzzuk be a rétegek közé egy tű segítségével. A tűzést, a munka szélezése követi, amit én a színoldalon géppel, a hátoldalon kézzel varrok, mert úgy érzem, ennyivel tartozom magamnak, ha már kézimunkáról beszélünk. Amikor mindennel elkészültünk, természetesen még utoljára vasalunk egyet….

Akármilyen tűzésmintát is követünk, a legfontosabb, hogy az öltések minél egyenletesebbek legyenek, a varrások lendületes íve ne törjön meg. Ha szabadon varrunk nem baj, ha nem tökéletesen egyformák a minták, hisz az ember nem gép, a kézimunka minden esetben más képet mutat, mint egy lézer vezérelt rendszer által varrott gyári tömegáru.

Ennek a munkafázisnak is igen fontos eleme, az igényesség, az önmagunk és munkánk megbecsülése azzal, hogy nem sajnáljuk rá az időt.