Varrószobák illatos világa…

Minden foltvarró álma egy saját szoba, ahol kitalálhatja és megalkothatja rongyos lelke gyermekeit anélkül, hogy állandóan el kéne pakolnia maga után.

Jön ugye az az ihletett pillanat, amikor beüt a villám az agyba, és azonnal varrni kell ….  lene….  De hiába, mert az étkezőasztalon  éppen vacsora, leckeírás vagy kártyacsata zajlik, mire a család elvonul, addigra az ihlet is köddé válik. Azt meg sem említem, milyen lélekromboló mikor a munka előtt és után fél órába telik, mire összeszedjük a holminkat, melyeket a kényszerűség folytán, a lakás különböző láthatatlanná tévő szegletébe száműztünk. Az ellenkezője is egy rémálom, amikor széthagyjuk és rumliban áll a lakás napokig.

Gyertek velem vendégségbe azokhoz, akiknek már teljesült az álmuk!

Kell egy  asztal a gépnek, vagy kettő… kell hely a vágólapnak, ha lehet minél nagyobb, vasalni is szoktunk,

mert szoktunk, ugye?

Jó ez nem életszagú, de szépséges….imádni való.

Kellenek polcok is….. az anyagoknak, dobozoknak, mappáknak és mindenféle “doktor fontos” dolognak, ahogy apukám mondaná.

Hú, de szépen rendet lehet tartani…. Már amikor éppen nincs elszállóban az ember agya. Én dolgozni, csak rendben szeretek, úgy tudok haladni, ha minden a kezem ügyében, a helyén van. Keresgélni azt nagyon utálok, miközben haladnom kéne…. de van az az állapot, amikor az ember alkot. Na olyankor aztán úgy néz ki a szoba, mintha egy cunami döntötte volna romba. Nem túlzás, tényleg rettenetesen néz ki, még magam előtt is röstellem.

A munkának abban a bizonyos szakaszában, csak addig érdekel, hogy mi hol van, amíg az ámokfutásomat szolgálja. Az évek során már rájöttem, a legkönnyebben úgy tudok velem dolgozni, ha elfogadom magam.  🙂  Ti hogy vagytok ezzel?

Az sem árt, ha a padló könnyen takarítható, mert ahol munka van, ott hullik a forgács, jelen esetben a cérnaszál, és a kutyafül, na meg a gombostű…. Azért a tűket is egyszerűbb összevadászni, ha nincs szőnyeg.

De ez csak az én véleményem, mindjárt itt is van egy ellenpélda.

Van, hogy megelégszünk egy szekrénnyel, esetleg beérjük egy komóddal  is….

Ideális állapotban, minden létezhető helyet kihasználunk a tárolásra.

A szekrény oldalát, a felturbózott befőttes üvegeket, és a cérnákat is igyekszünk pormentes helyen tartani.

Az anyagainkat beavatva, vasalva és egyformára hajtva, színenként rendszerezve tartjuk. Én  illatos szappanokat is dugdosok közéjük….nincs magyarázat, egyszerűen így szeretem.

Akár a falon, akár a fiókban várnak a sorukra a szerszámok, mindennek a helyére kell kerülni, ha már van nekik olyan…

A kosaraknak is hasznát vesszük….

Találtam varrószobát, ami szinte kórházszerűen steril. Nekem azért kell, hogy lássam a kincseimet, legalább szemmel szeretgethessem őket… Biztos voltatok már úgy, hogy miközben az egyik darabon ügyködtetek, a szem előtt lévő anyagokkal flörtölgetve már máson járt az eszetek. Ilyen, mindent elpakolunk szem elől állapotban, ez az inger ki van lőve.

Hallom ám…. Elmentek ennek otthonról, hogy ilyeneket mutogat? Vigyázz, a gondolataid ki vannak hangosítva! 🙂

Persze tudom én is, hogy ezeken a képeken nem átlagos szobák vannak, nem átlagos, konyhapénzből megspórolt kincsekkel. De mindegyikünk vágyik valami hasonlóra, és itt rengeteg apró ötletet is lehet találni.

Van egy olyan módszer is, hogy az ember lassan, szinte észrevehetetlenül apró lépésekkel foglal magának területet. Először a nappali egyik sarkát nevezi ki saját területnek, majd finoman terpeszkedni kezd, egyszer csak saját asztala lesz, majd polcai, amiken egy idő után már nem férnek el a dobozai.

A cérnaszálak és egyéb velejárók a nappaliban előbb – utóbb a pormacskák hadával megerősítve óhatatlanul, újra és újra csatát nyernek. Aztán amikor eljön a pillanat, hogy valaki felnő és elköltözik, mindenki nagy megkönnyebbülésére elfoglalhatjuk a szobáját, és becsukhatjuk magunk mögött az ajtót.  Köszönöm nagyobbik lányomnak, Zsófinak, hogy csak egészen kicsit ellenkezett, csak egészen rövid ideig, és picit sem neheztelt rám, amikor beköltöztem az emlékszobába. 🙂