Sokáig fogalmam sem volt, mi a csuda lehet, amit a “nagyok” szendvicsként emlegetnek…. A vicces az volt az egészben, hogy abban az időben már túl voltam pár ágytakarón, tehát alkalmaztam valami olyat, aminek a nevével nem voltam tisztában. Szerintem közületek is van, aki semmi újdonságot nem fog találni itt, de megígértem, leírom….
A szendvics alkotórészei, a fedlap, a közbélés és a hátlap. Extra hozzávalóként említhetjük a térd és hátfájást, amennyiben a összeállítandó felület nagyobb, mint az asztalunk…
Ha a szekrények el tudnák mesélni, hány gyönyörű munka pihent hetekig a polcokon, hátha csoda történik és össze férceli magát a három réteg….. amíg valaki ki nem találta a ragasztó spray-t.
A fedlapot és a bélést mindenképpen vasalva, lehetőség szerint keményítve készítjük elő a művelethez. Nyilván a közbélésnek is simának kell lenni, amennyiben a tárolás alatt kisimíthatatlan törések, gyűrődések keletkeztek rajta azokat is el kell tüntetni. Óvatosan, a műszálas bélések nemigen bírják a hőt, itt is jó szolgálatot tehet, ha sütőpapírral dolgozunk. Aki nem szereti, hogy a takaró az első mosás után, a szokásos rücskös textúrát mutassa, az mosózsákban mossa ki a közbélést is feldolgozás előtt, olyan hőfokon, amin később is mosni fogja azt.
A hátlapot színével az asztal lapja felé felterítjük, kisimítjuk. Félbe hajtjuk a közbélést és a hajtást a hátlap közepére igazítva ezt is rásimítjuk. Most a hátlap szabadon hagyott felét egyenletesen befújjuk a ragasztóval, majd középtől kifelé haladva rásimítjuk a közbélést. Fordítunk egyet a munkadarabon, hogy megint felénk essen a csupasz hátlap, befújjuk ragasztóval és rásimítjuk a közbélés másik felét is. A simító mozdulat, mindig középről kifelé történjen,buborék, gyűrődés, nem maradhat. Inkább finoman húzzuk vissza a felső réteget a hibáig, és simítsuk újra. Amivel én dolgozom, csak ideiglenesen rögzít, az első mosással kijön a tárgyból, nem kell félni a használatától.
A ragasztót ne fújjuk magasról, mert betölti a teret, aztán minden tapadni fog tőle.
A következő réteg a fedlap, amit ugyancsak félbehajtva helyezzük a már félig kész szendvicsre, fújunk, simítunk, fordítunk, fújunk, simítunk. A fedlapnál nagyobb legyen az alsó két réteg, nehogy a tűzés végére elfogyjon a széle. Egyébként a kilógó alsó réteg a szélek tűzését is megkönnyíti, mert van fogás a munkán.
Amikor az egyik fele elkészült szépen tekerjük fel a közepéig, mint a bejglit, hogy könnyebben dolgozhassunk vele.
Ha eleget simogattuk, és szigorúan kozmetikáztuk a huplikat, ráncokat és buborékokat, jöhetnek a biztosítótűk… Jaj, majdnem elfelejtettem, hogy arra is vigyázni kell, nehogy a rétegek közé bekerüljön egy színes cérnaszál, esetleg egy kósza kutyafül. Nagyon bosszantó tud lenni, ha az ilyen disznóságok a félig letűzött munkán tűnnek fel. Erre is van egy praktika…. 🙂
Kíváncsiak vagytok rá? Nem? Jó, akkor folytassuk…
A biztosítótűket is a közepétől kifelé kezdjük betűzni, szépen , szisztematikusan, minél többet, annál jobb…
Azért, hogy ne a körmömet szaggassam a kitámasztáskor, kineveztem segítő személyzetnek egy mokkáskanalat. Kitámaszt, összenyom, köröm marad. Amikor kifelé szedegetem, akkor a másik felét használom, nekem nagyon bevált.Tudom, hogy erre is van, valami speckó műszer, de nekem ez tökéletes.
Ha az összes tűnknek találtunk helyet, akkor vagyunk készen. Én, ha nem hatalmas ágytakaróról van szó, innen már tűzök. Igaz, hogy közben folyamatosan simítok, igazítok és áthelyezem a tűket, amennyiben szükséges.
A nagyobb daraboknál viszont muszáj lemenni büntibe, kiteríteni a földre és addig fércelni középtől kifelé, amíg biztonságosan behálózzuk öltéseinkkel a felületet. Megkönnyíti a műveletet, ha a kiterített hátlapot a padlóhoz ragasztjuk papír alapú maszkoló szalaggal / festő ragasztó/. Ezt a szalagot egyenes vonalak tűzéséhez is használhatjuk, segédeszközként, mivel jól tapad és nyom nélkül leszedhető.
Előkészítéskor azért teszek különbséget, a ráfordított munkában, mert sokkal többet forgatunk egy 5-7 négyzetméteres darabot, mint egy babatakarót, vagy egy faliképet. Amikor kihevertük az órákon át tartó térdelést és hajlongást, már tűzhetük is 🙂
Persze hogy elárulom a trükköt, hogy lehet kiszedni bontás nélkül a rétegek közül a beszorult cérnát, fecnit 🙂
Fogunk egy tompa hegyű tűt, és óvatosan kitágítjuk a szövés szálait ott ahol a bujdosó nemkívánatos tartózkodik. Amikor már eléggé széthúztuk a szálakat egy vékonyabb, hegyes tűvel finom mozdulatokkal ki lehet bányászni, ami nem oda való.Türelem kell hozzá, és nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy megsérüljenek a szálak. Amikor végeztünk, finoman visszarendezzük a menekítő alagút oldalait. Ha kicsit meg is spricceljük vízzel,és rávasalunk teljesen eltűnik a műtét helye….
