Nagyon sokan hajózunk a rongyok tengerén….Más-más hajóban ülünk, mások a céljaink. Vannak akik puccos jachtjaikban szelik a habokat és vannak akik cseppnyi lélekvesztőben uralják a hullámokat. Van, ki a saját útját járja konokul, és van aki mások nyomában evez szakadatlan.
Egyesek tudják merre tartanak és tántoríthatatlanul törik a hullámokat, időnként megborítva, majd újrakezdve. Akadnak olyanok is, akiket egy csoportba fújt a szél, és együtt haladnak tovább egymást támogatva, segítve. Olyanokat is megtart a víz, akik sűrűn borogatják az előttük járó csónakokat, hogy kevesebbet kelljen evezniük.
Vannak, akik többször megjárták az utat ismerik az áramlatokat, tudják merről fúj a szél… Boldogan megosztanák a tapasztalataikat, de újra és újra lecsap egy lapát, ami a víz alá nyomja őket …..
Akadnak magányos úszók is, akiknek még csónakra sem telik, de át akarnak jutni a másik partra mindenáron.
Sokszínű a tömeg, mint egy hatalmas apró foltokból álló quilt, amiben nem gyönyörködhetnénk, ha a kicsiny részecskék nem kapaszkodnának egymásba, hogy megmutathassák, mire mennek együtt…
Más országok hajóhadaitól lemaradva, a tapasztalt tengerjárókat semmibe véve járja útját szinte egy helyben egy csapat. Nem is látják merre kéne menni, mert a tömjénfüst, mit magukra fújnak ködbe burkolja a láthatárt….
Én csak abban reménykedem,hogy az egymást segítő,támogató emberek csoportjába tartozom s nem pedig a tömjénfüsttől elvakult csapatba. Kivülről úgy látom magam hogy jó irányt lőttem be, és amikor elakadok mert eltörött a lapátom vagy elfogyott a kedvem akkor jön egy ilyen önzetlen hátszél vagy vontatókötél és továbbhaladásra ösztönöz. 🙂
Marianna ,sohase érezd magad egyedül,mert amig olyan emberek segitenek mint a Zsuzsi is addig ez az érzés csak elveszi a kedved a haladástól.
Én meg tanulni akarok Tőletek,szóval hajrá azokkal a bejegyzésekkel! 😀
Nem vagy egyedül… 🙂
Igen képletesen irtad le a magyar foltvarrás helyzetét. Én nem tudtam volna ilyen szépen kifejezni magam. Gratulálok! Én ugyan egy csoportban vagyok, de mégis úgy érzem, hogy magányosan varrok. Járok tanfolyamokra, táborokba, ahol nem csinálok meg mindent, de szeretem a társaságot. Az utóbbi időben -különösen a FB megjelenésével – mintha felhigult volna a foltosok köre és sokan gyorsan valamit akarnak. Hogyan tovább nem tudom, ebben leszek magányos, de azért társakat keresek, mert sok megosztásra váró és tanulni valóm van.