Egy szerelem vége… | Tűvarázslat

Elkészültem és nagyon fura érzések kavarognak bennem vele kapcsolatban. Nagyon beleszerettem,és most nagyon kiszerettem belőle.

Hogy miért? Mert idegenné vált.

Nem tudom megbocsájtani neki – vagy magamnak – hogy az anyaga cseppet sem természetes. Tudom én, hogy attól még lehet szép valami, hogy az anyaga a mai kor gyermeke, és hagyományos anyagokból is lehet rettenetet varrni, de én mégsem tudom már azt érezni, amit akkor amikor kitaláltam hogy megvarrom. Lehet butaságnak tűnik, de nekem már nem passzol a tradicionális minta, ehhez az anyaghoz. Befejeztem becsületből, meg mert a családomnak tetszik, de én még ekkorát az életben nem csalódtam

Azért leírom okulásul a tapasztalatokat, mert tanulni jó bármi legyen az alapanyag. Nagyon szépen megtartja a hordozóanyag ezt a céda fajtát, ugyan nem mondható könnyűnek a vele való munka, de ha ráérzünk az anyag viselkedésére, megoldható.

Mint minden fajta egyenes részekből álló darabnál, itt is nagyon fontos, hogy figyeljünk a szálirányra. Nagyon látványos a taft színjátszóságából adódó fényjáték, amivel elvarázsolja az embert ,ahogy fordul a minta , úgy változik a színe is.

Közepesen vastag vatelint kapott közbélésnek és egy darab pamutszatént használtam hátlapnak. A tűzéshez mindenhol saját színt használtam, mert már így is túl soknak láttam a mintát. Jót tűztem rajta, az érdekes az volt., hogy én aki mindig kesztyűben tűzök, most nem tudtam használni, mert ezen az anyagon csúszott.

Mezítlábasan maradtak a kezeim, így tudtam jól irányítani. Bár, visszagondolva alig bírtam két napig mozdulni, úgy beállt a nyakam meg a vállaim, lehet nagyon kellett feszítenem magam varrás közben?

Jól van nem fogok rá mindent , ami rossz…de azért gyanús, nem?

Hogy az alapanyag, vagy a hordozóanyag használata tette-e nem tudom, de az öltések szépen a felszínen maradtak, nem süppedtek bele , a struktúra is változatos lett, mintha fába faragtam volna.