Az igaz, hogy ez alapjában véve varrós blog, de néha mást is kell csinálni, nehogy az ember teljesen kitöltse a varrószobáját. Szerintem mindenki , aki órákon át ülőmunkát végez, pontosan tudja mire gondolok. Ne is firtassuk tovább, senki nem szeret a kilóiról beszélni….
Ilyenkor tavasszal, amikor elkezd párállani a föld reggelente, bekúszik a nyitott ablakon az illata és kifelé hívogat. Van szép nagy kert, benne sok gyümölcsfa, meg “hú de szép árnyéknak pont jó lesz fa ” is van pár. Na meg van egy csaknem varró szobámnyi kis konyhakert is, amiben én garázdálkodom. Ha most az a kérdés született meg a fejetekben, hogy ehhez is értek -e, megnyugodhattok, nemigen.
.
Láttam gyerekkoromban, hogy csinálják a nagyok, meg szeretem is csinálni, néha utána is olvasok, de még mindig előfordul, hogy gondoskodó figyelemmel óvom a látványosan növekvő gyomnövényt, az őt elnyomni készülő általam elültetett, jobb sorsra érdemes konyhanövénytől. 😀 Jó hát nem vagyunk mindegyikkel összeismerkedve….
Ahhoz, hogy én ott azon a pici területen uralkodhassak, minden évben meg kell vívnom a magam harcát a tarackkal.
Nagy ellenfél , nem adja fel, de én sem. Ásás közben szép szisztematikusan az összes felbukkanó gyökeret kiszedegetem a föld alól, talicskányi halmokat gyűjtve össze. Tudjátok , hogy ez az ádáz trónbitorló minden egyes darabjából újra képes fejlődni?
Nagy túlélő, az biztos, sokszor el is gondolkodom, lehet hogy azért ilyen, mert valójában haszonnövény, csak mi nem tudjuk használni…
Szóval ma is kivonultam a varrodámból a gazoldámba és ott ügyködtem szorgosan, minek eredményeképp azóta is tüntetnek ellenem a hangyaboly lakói, mert szétdúltam otthonaikat. Talán az ásóval kényszer szaporított gilisztáim áldják nevem, legalábbis remélem. Nagy kutakodásom közben az is kiderült, hogy cserebogár lárva az ellenőrzésem alatt tartott területen nincs, ami ugye jó hírnek számít.
Sokan mondják, a nagy testi punnyadozás után nem szabad hirtelen sokat terhelni a fizikumot, úgyhogy úgy döntöttem hagyok holnapra is. A tarack azt hiszi majd megfutamodtam, visszavonja előretolt seregét, aztán jövök én megint ásóval felfegyverezve.
Jó…..egyenlőre úgy néz ki , begörbült hátammal, furcsa járásommal, csapzott hajammal, hogy én vagyok a vert had, de ez csak a látszat. Ami meg, mint tudjuk, néha csal 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: