A legnagyobb kihívás mindig abban van, amit az ember még nem csinált. Persze az mindegy, hogy amit varrunk az milyen alakú, vagy mi a funkciója, de az elkészítése mégis sokszor speciális kell, hogy legyen.
Így voltam ezzel a lótakaróval is, a vatelin ugye nem elég bélésnek, mert hamar lelapul, nincs elég jó tartása. Ezt a problémát hamar kilőttem, hisz nem sokkal a megrendelés előtt kaptam egy gyapjú derékaljat, amit szétszedhettem erre a célra.
A felületének erősnek kell lenni, hogy bírja a megpróbáltatásokat, na és kéknek, mert ennek a lónak kékek a színei. Ez is egyszerű, hisz ami erős és kék is, az a farmeranyag. A hátlaphoz sem jó a szokványos vékony vászon, mert az hamar kikopik, a lószőrtől. Erre találtam olyan erős vásznat, amit a kárpitosok használnak hátlapozáshoz. Mire idáig eljutottam, már sejtettem, hogy problémák lesznek az összeállításakor a vastagsága miatt.
Az ívelt forma kialakítása papírra varrva könnyebben ment, mint gondoltam. Miután a formája kialakult hátulról ragasztós vászonnal erősítettem meg. A farmer anyag és a bordűr közé természetesen kéder is került, egy nagy mintás anyagból, hogy szép színes legyen.
A steppelésben jó hasznát vettem a felső anyagtovábbítós talpnak, ekkor már biztos volt, hogy lesz itt kézzel varrás is bőven. A gerincvarrást eltakaró, és körben a szegést is, mindkét oldalon apró, láthatatlan öltésekkel erősítettem fel, mert a gépem itt már besztrájkolt erősen.
A végére hagytam a rögzítéshez szükséges pántok felvarrását, hát beleizzadtunk rendesen, több tű is bánta, mire elkészült. Lépésben haladgattunk egyenként öltve, Janka sípolt, hogy nem akarja, én biztattam, hogy menni fog az…
Miközben ezt varrtam el-el ábrándoztam, hogy egyszer majd, varrok egy szépen tűzött kisasszonyos romantikusat, csak úgy szerelemből… De csak halkan mondom mert, lehet nem állna szóba velem a gépem ha ezt hallaná, eléggé stresszelte ez a munka 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: