Karácsonyi tűfirkák
Amikor két és fél éve a varrógépek között válogattam,a sok szempont közül a leglényegesebbnek az tűnt, hogy lehessen vele kukacolni.
A kukacolás a foltosok között azt jelenti, amikor a varrógépen az alsó továbbító fogazatot kikapcsolva, egy speciális talp segítségével, nem feltétlenül szabályosan, de folyamatosan ismétlődő kígyózó vonalban haladunk a géppel a tűzendő felületen.
Mindig vágyakozva nézegettem azokat a kész darabokat, amiket a szabad gépi tűzés különböző motívumai díszítettek,úgy gondoltam ennek egyetlen akadálya az, hogy az én gépem ezt nem tudja 🙂
Megvettem az okos kis masinát, aki ( nem tévesztés- aki ) képes is volt erre a kunsztra,de nyomban ki is derült, hogy nem csak a gépnek kell képesnek lennie. A hímzés funkció magától tudja a kukacolást, de nekem az túl szabályos volt, úgyhogy azt nem is használtam, szabad gépileg meg erős hiányosságokkal küzdöttem.
Tehát volt egy gépem, aki képes volt rá, és megint nyilvánvalóvá vált, hogy a gép emberi tudás nélkül félkarú óriás. Így aztán agyi kapacitás híján maradtam a hagyományos tűzésmódoknál, megfűszerezve a gép hímzőtudományával. Így is sikerült szép dolgokat készíteni, mindenki meg volt elégedve a végeredménnyel, csak bennem volt egy kis piszkálgatós gondolat.- Na és hol van amire vágytam,miféle űrlénnyé kell ahhoz válni, hogy én is tudjak olyat?
Még az az én szerencsém, hogy konok vagyok,lehet a környezetem nem szerencseként értékeli ezt a tulajdonságomat, de hát minden nézőpont kérdése ugye.
Szóval konokságból kifolyólag addig próbálkoztam, kínlódgattam, amíg rá nem jöttem a nagy titokra, a mit és hogyan végre megszületett.
Emlékszem, akkor már majdnem egy éve megvettem a kis okost,egyik este fogtam egy szendvicset ( két anyag közt egy vatelin ) a gép alsó fogsorát kiiktatva nekivágtam a nagy ismeretlennek.Először nemigen sikerültek a formák, aztán amikor mi ketten egy hullámhosszra kerültünk, elkezdtem érezni azt, hogy a sebességet jól megválasztva én irányítok nem a gép.Akkor firkáltam életemben először a varrógép tűjével. Hát… csodálatos érzés, én a repülés szabadságát vélem felfedezni benne, persze nem a repülőgépest, hanem az angyalszárnyast.
A repülőgépes élményemből csak a gyomrom szabadságvágya maradt meg, az pedig kicsit sem tartozik a felemelő érzések közé, ezért gondolom, hogy az angyalszárnyas repülés az amit én érzek.
Szinte látom magam előtt az üres anyagon a mintát, amin én vezetem a tűt, és teszem plasztikussá azt. Csodálatos dolog az, amikor az ürességből kiindulva, újabb és újabb ötletektől vezérelve az előbb még teljesen semleges anyagon kirajzolódik, egy mások által is kézzelfoghatóvá, szemmel láthatóvá váló gondolat.
Mióta rájöttem a hogyanra, ki nem hagynám, sokszor még álmomban is egy nagy üres felületen szaladgálok fel s alá a tűvel.Így aztán elkezdtem ezt a szárnybontogató tudományomat a tárgyak díszítésére használni.
Karácsonykor sokan örültek egy-egy keretbe foglalt, vagy használati tárgyon megjelenő tűfirkámnak.Remélem legalábbis 🙂
