Manapság rengeteg dologról olvashat az ember okosságokat a neten- pro és kontra. Nyilván mindenki azokkal találkozik leginkább, amelyekkel kapcsolatban vannak a hétköznapjai, vagy bármely rendszeresen űzött tevékenysége.
Engem személy szerint nagy érdeklődéssel töltött el, amikor a címként szereplő mondattal találkoztam egy brit kutatócsoport által végzett felmérésről szóló cikkben. Mindjárt nagyon megörültem annak, hogy a rongyaim nem beszűkítik, hanem kitágítják a tudatom, és tovább fodrozzák az agytekervényeimet. Ki ne örülne ilyesminek?
Szóval a cikk arról szólt, hogy bármely kézimunka megkívánja ugye a tervezést, a gondos anyagválasztást, színezést, a logikusan felépített technológia felépítését, annak betartását, a felmerülő problémák kreatív megoldását.
Közben persze önuralmat gyakorlunk és fegyelmezetten elvégezzük a munka kevésbé érdekfeszítő- ún. favágó fázisait is, hogy aztán igen nagy élvezettel vessük be magunkat a számunkra kedvesebb részekbe.
Előfordulhat, hogy valami nem sikerül, ilyenkor megtanuljuk kezelni a kudarcot, megtanulunk felállni… Már megérte, nem?
Nem véletlen gyógyítják sok helyen a depressziót is, munkaterápiával, hiszen bármi, amit magunk készítünk el, az első pillanattól az utolsóig feltölt örömmel- az alkotás örömével.
Ilyenkor tárgyiasul az egyén tudása és kreativitása, ami kiemeli az emberek átlagos, szürke masszájából és így egyedivé, különlegessé válhat. Senki nem mondja meg, hogy mit és hogyan, mikortól meddig.
Ki ne érezte volna a jól végzett munka örömét, legyen szó bármely alkotótevékenységről…
Amikor az ember rákoncentrál a feladatra, megszűnik a külvilág, elmúlnak a gondok, nincs stressz, ülünk a saját kis világunkban, pihen a lélek, töltődik. Olyan, mint egy lelkigyakorlat -üdül az agy is, közben edződik.
Mindegy mi a vágyunk tárgya, a lényeg hogy jól mérjük fel a képességeinket, és ne féljünk megharcolni a magunk harcait. Igen, van hogy nem sikerül, van hogy bontani kell, van hogy kárba vész és javíthatatlan. Bár …. Ha meggondolom milyen romokból raknak össze tárgyakat a restaurátorok…
Nem is mindig kapunk kellő útmutatást a céljainkhoz, lehet nekünk magunknak kell kitalálni, megtanulni valami újat- napok, hetek munkájával. Nincs is ezzel semmi baj, hisz pont ez viszi előre, teszi egyre gyakorlottabbá az embert, ettől lesz képes egyre bonyolultabb dolgok előállítására. Arról nem is beszélve, hogy a saját egyéniségünk, az érzéseink is csak akkor jönnek át és örvendeztetik meg a környezetünket, ha mi magunk járjuk végig az utat.
Mások által előre megszabott módon is lehet haladni, abból is tanul az ember, de az igazi agyfodrozás az akkor történik, amikor a magunk erejéből futunk be a célba, akár temérdek próbálkozás, agyalás árán.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, tegye félre időnként a hétköznapi gondokat, váljon le a tévéről és számítógépről, utazzon vissza álmaiba- és valósítson meg belőlük legalább egy kicsit- a saját kezével. Mindegy hogy süt valami szépet, hímez, köt, fúr-farag vagy tűt vesz a kezébe, esetleg ecsetet. Kell hogy tudjuk mire vagyunk képesek a saját erőnkből, mindenkinek jár és kell az “én-idő”, amit csak önmaga épülésére, regenerálására fordít. Nem biztos, hogy hosszútávon a tévézés, gépezés a nyerő.
Igazán nem gonoszkodásból írom ide azt a mondatot is, amit ugyancsak egy kézimunkával kapcsolatos cikkben olvastam, “szakértő” tollából.
” A patchwork-ben az a jó, hogy nem kell különösebb kézügyesség és tehetség hozzá, hiszen csak apró rongydarabokat kell összevarrogatni”
Nos hölgyeim és uraim, mindenki választhat, melyiket tartja igaznak, melyik oldalra áll…
Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással. Minden nap találsz szebbnél szebb képeket, leírásokat különféle kézimunkákról a Tűvarázslat oldalon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: