Tűvarázslat

Egy júliusi szeretet – takaró története

Amióta beleszerettem a foltvarrásba, a családban szinte mindenkinek  készítettem ezt-azt.

Ahogy ballagtak a gyerekek, kitaláltam, mindegyik kap egy “szeretet takarót” Ezt a szabályt az unokahúgaimra is kiterjesztettem. Jól jön ha az ember messzire vetődik a családjától, vagy a felnőtt élet viszontagságai közt, néha vágyik a gyerekkor biztonságának illúziójára.

Már mindenki kapott….  Ha kíváncsi vagy, a névre kattintva megnézheted…Eszter, BazsiFanni, Nóri …. Csak Zsófi lányunk maradt ki a szórásból.

 

Ő a legrégibb gyerek a családban, régen el is ballagott -többször is- de akkoriban még nem volt rajtam a foltkór, úgyhogy neki még nem készült szeretettel felvértezett, saját takaró. 

Igaz egyedül ő kapott sk menyasszonyi ruhát 🙂 úgyhogy annyira azért nincs hátrányos helyzetben. De ami jár, az jár.

Mivel a zöld a kedvenc színe, az anyag már régen rá várt, de nem találtam meg azt a mintát, ami az ő modern világába belefér. Ötletem lett volna rengeteg, de az ember nem a szekrénynek varr, olyat kell adni, amit használ is a megajándékozott.

Zsófit egy Ikea  katalógus elég erősen lázba tudja hozni, úgyhogy  nyilvánvalóan, valami modern stílusú, egyszerű formát kellett választanom. A megoldás szó szerint az orrom előtt hevert 🙂

Január óta  a varrós szobám falán nézem nap mint nap azt a Foltos naptárt, amit Stadler és Kéki Ágiktól kaptam ajándékba.

A lányom júliusi, teljesen egyértelmű, hogy mit is választottam. 

tvzs

Azt hittem hamarabb elkészülök vele, hiszen a varrása egyáltalán nem bonyolult, de a tűzéssel tovább játszottam, mint azt előre gondoltam. 

tvzs1

Belejátszott a meleg is, na meg a modern munkák egyik ismérve -a dús tűzés. Nem akartam egy az egyben lemásolni a naptárban szereplő munkát, úgyhogy azt találtam ki, hálót varrok rá…szeretet-hálót, ami minden rossztól megvéd.

tvzs2

Mivel a kiválasztott anyag színének jót tenne egy kis tompítás, úgy döntöttem szürkével dolgozom meg a felületet, alsó szálnak pedig a már megszokott, madeira orsót használom. Innen tudom azt, hogy kb 400 méter tűzés alkotja a védőhálót a takaró felszínén.

tvzs3

 

tvzs5

 

tvzs4

Ha már szürkével tűztem , akkor egyértelműnek tűnt, hogy a szegéshez ezt a szürke alapon fehér pöttyös anyagot válasszam. Az utolsó munkafolyamatot – a szélezést- természetesen kézi varrással fejeztem be.

tvzs7

A takaró mérete 140 x 190

tvzs6

 

Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással.

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Teési-Vass Zsuzsanna says: (előzmény @Éva Molnár)

    Nagyon köszönöm:) Örülök, hogy tetszik. Igyekszik az ember, több kevesebb sikerrel, mint mindenki aki beleszeret a rongyokba 🙂

  2. Éva Molnár says:

    …ez gyonyoru, kell, hogy bejelentkezzek hozzad…mar regota csodalom munkaidat….nincs ra mas kifejezes, egyszerueln csodalatosak…na es ahogy bemutatod oket…az se semmmi…GRATULALOK!

  3. Teési-Vass Zsuzsanna says:

    Nagyon örülök, hogy tetszik 🙂 Én meg most tanultam egy nagyon tetszetős új szót . Bugyolászkodik-Imádom 🙂 Teljesen kifejezi azt állapotot, amire szántam a takarót.

  4. Bea Tallér says:

    Ez igen, gratulálok!
    Remek lett a lányod takarója, nagyon modern, nagyon vagány, a tűzésétől meg teljesen el vagyok ragadtatva. Tuti nem éri veszedelem, ha ezzel bugyolászkodik. 🙂 Igen, igen, a szélezés csak kézzel készülhet, akármekkora is a takaró.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!