Tűvarázslat

Foltosok egymás közt….

Talán két éve csapódtam először hozzátok, az első hely, ahová beléptem emlékeim szerint a Patchwork -csopi volt a Facebook-on. Sokáig nem szóltam hozzá semmihez, csak figyelgettem a “nagyokat” Senkit nem ismertem, úgyhogy nehezen ment volna a társalgás.

Már akkor is valami tyúkperbe pottyantam, mert valaki nem akart valami szabásmintát közzé tenni 🙂 Viccesnek találtam, miért akkora bűn ez, ha az övé – eldöntheti, hogy közkinccsé teszi vagy nem, miért kell ezen vitatkozni?

Amíg vendégségbe jártam ide-oda, tanultam sokat Tőletek. Hol, mit lehet beszerezni, mi a fontos, mi kevésbé.

Mindenféle apró trükköt is elleshettem itt-ott, különösen szerettem a blogjaitokat olvasgatni. Bocsi- most piszok , mocsok leszek, de nem árulom el, kiket olvastam mert nem szeretnék senkit megbántani azzal, ha véletlenül kimarad a felsorolásból.

Aztán idővel bekerültem több csoportba is, lettek ismerőseim, akiktől kérdezhettem és válaszoltak, tanácsot adtak, mit hogyan csináljak. Nem volt könnyű, pedig szakmám a varrás, de ez a foltos dolog nagyon más, mint bármi hétköznapi, vagy alkalmi gönc előállítása.

Jelzem, nem leszólom a ruhakészítést, csak kiemelem, hogy a ruhavarrás más. Más dolgokra kell figyelni, más anyagokat technikákat használunk, más a fontos. Egy dolog közös, mint minden munkában, az alaposság és a lelkiismeretesség. A varrásban ez a bontás sűrűségében mérhető is nagyszerűen, nem gondoljátok?

Tehát, aki varrástudással kezdi ezt a gyönyörű hobbit, annak egy kicsit könnyebb a dolga, de nem lép azonnal öt lépcsőfokot a foltos tudományban felfelé ő sem.

Régen több, mint 15 éve voltam én is tagja a foltos céhnek, de nem volt a közelemben csoport, a gyerekek is kicsik voltak, időm sem volt annyi, hogy órákig varrogassak a magam örömére – úgyhogy ki is léptem hamar. Többnyire más örömére készültek a dolgok abban az időben.

Nem volt akkor még ilyen nagyszerű lehetőség, mint  az internet, úgyhogy vadásztam a könyveket, újságokat, hogy majd egyszer, amikor eljön az én időm, legyen miből tanulni.

Szóval akkor egy év után ki is léptem a céhből, mert nem tudtam egy év alatt sem elkészíteni azt a kis belépő munkát, amivel én is igazi tag lehettem volna.

Varrtam én többet is, de egyiket sem találtam méltónak… Nem mutattam meg senkinek, mert nem volt körülöttem senki aki segítsen, csak úgy gondoltam, amíg nem tökéletes, addig nem “púposkodom” vele. 

Gondolom nem voltam egyedül ezzel az érzéssel.

Manapság azért jóval egyszerűbb, hiszen az információk olyan tárháza áll rendelkezésünkre, amiből bármit megtanulhatunk saját magunk, akár egyedül is.

Blogolni is ezért kezdtem, hogy egy helyre gyűjtsem magamnak azokat a dolgokat, amik érdekelnek, szépnek találom, vagy egyszer majd meg szeretném tanulni. Aztán eszembe jutott, hogy hátha mást is érdekel, hátha hasznát veszi ezeknek a dolgoknak más is, aki nem olyan helyen él, ahol csoportba tud járni.

Ahogy telik az idő, egyre több dolgot próbálok ki, egyre több dologba szeretek bele, és egyre kevesebbnek érzem az időmet, mert rengeteg tanulnivaló akad még. 

Mivel dolgoztam restaurátor mellett is, varrtam én nagyon sokat kézzel, hisz az a munka nem tűri a varrógépet egyáltalán. Mindig is vonzottak a míves munkák, minél aprólékosabb, annál jobban csodálom, de ezek a munkák, mint tudjuk pénzben nem mérhetőek, nem eladható darabok általában.

Így kompromisszumot kötöttem magammal, esténként csak kézzel varrok, így belekóstolhatok mindenbe, ami tetszik. Vannak olyan darabok amelyekre büszke vagyok, vannak olyanok is amikre kevésbé, de mindegyikbe igyekszem beletenni a legtöbbet magamból.

Összehasonlíthatatlan számomra a kézzel varrott és a gépi munka. Rengeteg irányzat és stílus van, egyre újabb és újabb technikákat tanulhatunk. Mindnek van rá jellemző nehézségi foka, művészi értéke. Sokszor azt sem értem, hogy hasonlítják össze az ítészek, egy pályázat kapcsán a sok különböző nehézségi fokkal, különböző stílusban készült munkákat.

Ki ez mellett kötelezte el magát, ki az mellett. Mind egy csoportba tartozunk, és mégis időnként fellángolnak kisebb nagyobb perpatvarok, amiket képtelen vagyok megérteni. Bántások, kiközösítések, sértődések. 

Teszik ezt ugyanazok az emberek, akik képesek éjszaka is segítségére lenni bárkinek, aki elakadt valamiben. 

Ismeretlenül szóljuk le a másik munkáját, tapasztalat nélkül kardoskodunk valami mellett, vagy ellen, kíméletlenül. Az őszinte, építő kritikát kevesen tűrik vagy igénylik, pedig abból tanulunk és amit közzéteszünk, arról mindenkinek van véleménye, és el is mondja azt. Nem feltétlenül rossz szándékkal…

 

Miért nem érti meg rongyos a rongyost? Miért nem tiszteli benne az alkotót,a személyiséget, a tudást, amit birtokol? Miért nem próbálunk úgy beszélgetni, hogy mindketten ugyanazt értsük egy-egy bejegyzés tartalmán, egymást segítsük erősítsük? Miért nem tudunk egymás sikerének önzetlenül örülni?

Olyan sokan vagyunk és annyi tapasztalattal gyarapíthatnánk egymást.

Sokkal nehezebb írásban kommunikálni, mert arctalan- ezért kellene kicsit jobban figyelnünk egymásra. Amíg élőszóban simán elszurkálódunk és egy kis finom mosoly a szánk sarkában jelzi, hogy ez csak  szeretetteljes frocli, addig leírva már sértőnek tűnhet ugyanaz.

Sosem  tudhatjuk, a munka amit leszóltunk, nem egy lebénult kezű társunk próbálkozása-e, vagy  esetleg egy kezdőt ijesztünk el teljesen ettől a szép hobbitól, valami kevésbé finom kritikával. Muszáj lenne kérdezni, meghallgatni és figyelni egymásra, mielőtt harapunk 🙂  Megismerni és tisztelni azt akivel beszélünk.  Nem tudhatjuk, milyen élethelyzetben van, mit jelent neki az amit csinál, mennyi erőt merít belőle.

Nem látjuk a másik arcán, a szeme villanásán, hogy azt mondja-e amit gondol, vagy csak udvarias köröket fut épp. Ezért aztán mindenki gyanakvóbb, sérülékenyebb kialakul a parttalan, értelmetlen vita, ahol aztán egyértelműen sérül az is aki kapja, az is aki adja. Olyan egyszerű lenne elkerülni, és olyan egyszerű lenne békésen, a tudásunkat egymással megosztva, hozzátenni a foltvarráshoz azt, amit csak mi tudunk – együtt hozzátenni.

A patchwork nem itt alakult ugyan ki, de foltot mindenütt a világon varrtak és varrnak is az asszonyok. Vannak nemzetek, ahol hatalmasakat alkotnak együtt, szeretetben, békességben, az egyetemes tudást közösen használva, és gyarapítva azt. Szerintem mi is képesek lennénk rá.

Nem buggyantam meg ebben a melegben, ne aggódjatok, de ez már kikívánkozott egy ideje. 🙂

Tudjátok mi a legfontosabb? A világbéke! :DD

 

Szerinted, érdekelhet mást is? Megosztod? Köszönöm.

 

 

 

 

 

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Teési-Vass Zsuzsanna says: (előzmény @Schandika)

    Nagyon tetszik az idézet, megjegyzem 🙂

  2. Igen, egyetértek. De hát látjuk, hogy így van ez a világon mindenütt.Mennyivel békésebb lenne minden egy kicsivel több megértéssel.
    De nem csüggedünk :)..küldöm kedvenc idézetemet 🙂
    “Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának.” (Kurt Vonnegut)
    Boldog öltögetést!

  3. Teési-Vass Zsuzsanna says:

    Szerintem a legnagyobb probléma, mindig az egymás iránti kellő tisztelet, tolerancia és elfogadás hiányából fakad. Nehezen tűrjük a kritikát és csalódottak vagyunk, ha megérezzük az őszinteség hiányát.A kettő erősen üti egymást 🙁
    A csoport célokban nagyon igazad van, de ott is csak arra hagyatkozhatunk amit a jelentkező állít magáról, vagy a céljairól.Az idő során pedig vagy úgy van, vagy nem- nem mindig az egyén hibájából.Na itt lenne szükség arra a bizonyos toleranciára. Nagy kár, mert rengeteg “alvó” foltvarró van, akik hatalmas tudást és tapasztalatot halmoztak fel, de nincs kinek átadni, így az előbb utóbb a feledés homályába merül, vagy elvész teljesen. A másik nagy probléma, hogy jóval kevesebben élnek az internet adta lehetőségekkel, mint ahányan átadható tudás birtokában vannak.
    A buggyantság a szabadság egy bizonyos állapota,ha fel merjük vállalni. Ki ne szeretné a szabadságot? Nagy ölelééééés: Zsuzsa

  4. Schandika says:

    Kedves Zsuzsa!
    Rendszeresen olvasom a blogodat és tetszik a sok szépség, amivel itt találkozom. Tetszenek azok az írásaid is, melyekben kritikusan írsz a foltvarrókról. Nem is gondolnák a foltvarrók, hogy hány kezdőnek veszi el a kedvét az, amikor nem találja azokat az értékeket a csoportokban (legyen ez virtuális vagy jelenléti csoport),amelyek állítólag jellemzik a foltvarrókat. Én magam nem vagyok foltvarró, de szívesen varrogatok ezt, azt és tagadhatatlanul sokat tanultam foltvarróktól neten és jelenléti csoportokban is. De valahogy a csoportban való működés nehezen megy nekünk, mert sokszor hiányzik a tolerancia, a tisztelet, ahogy írod is és ez sokszor kedvetlenített el engem is. Én még azt is problémának láttam, hogy a csoportoknak nincsenek világosan, pontosan megfogalmazott céljaik, nem tudják mit akarnak, hova akarnak eljutni, pedig egy csoportot alapvetően ez tart össze. Nyilván a tagok rendelkeznek valami egyéni céllal. Az egyéni célnak összhangban kell lennie a csoport céllal, de ha ez nincs összhangban vagy ha nem is ismertek, nem világosak a célok, akkor előbb utóbb konfliktus támad és bántás lesz a vége. Talán ha a célokat és értékeket minden csoport alaposabban, pontosabban megfogalmazná és azt folyamatosan kommunikálná, akkor szebb lehetne a magyar foltvarrók élete is.. mert körön kívül maradnának a más értékkel, más céllal rendelkezők…További jó munkát és sok sikert kívánok! .. én szeretek néha buggyantnak látszani 🙂 .. nem rossz dolog ám 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!