Tűvarázslat

Lázálom…

DJ-Magyar

Én, az átlagos foltvarró úgy gondolom, ez a közös munka megérdemelné, hogy minden országos rendezvényen megcsodálhassuk újra meg újra….Van aki még nem látta csak képen, és olyanok is akadnak, akik látták már, de boldogan elzarándokolnának ahányszor csak lehet….

Tudom, hogy  vigyázni kell rá, de ennek a takarónak az eredetije sokkal régebbi, mégis megoldható a kíméletes láthatás….

Mindig csodálattal tölt el az ilyen hatalmas közös munka, támadt is vele kapcsolatban pár gondolatom… Ilyenkor szokták kiírni a filmek elején, hogy bárki magára ismer, az csak a véletlen műve lehet…

Betegen az embert lázálmok gyötrik, vissza-vissza térnek….

A gyerekeimnek mindig azt mondtam, hogy a rossz álmok úgy tűnnek el, ha mesélünk róluk… Ezzel a módszerrel tűntek el az éjszakáinkból a boszorkányok, az óriások és a szörnyek.

Mi lenne ha kipróbálnám, és én is mesélnék….Hátha többet nem kéne megküzdenem ezzel a szörnyű érzéssel, amit ez az álom okoz….
…Az álom a következő… csönget a postás és csomagot hoz… megint…. a csomagban rongyok… megnézem, látom előre megvarrt blokkok, mind kék és fehér…
A gyomrom összeszorul, a hátam mögött már hegyekben állnak a dobozok…a dobozokban blokkok…mind kék és fehér.
Az előző csomagban levél is volt, rajta pár szó…. csinálj a sok kicsiből egy nagyot…
Rossz érzés fog el…. érzem a feladat szinte lehetetlen, hisz a blokkok változtatják varrás közben a méreteiket….. az óra hangosan ketyeg a háttérben…. szalad az idő… megint csöngetnek, megint egy csomag, ki sem bontom hátha felébredek mielőtt látnom kel,l mi van benne…
Az álom nem akar véget érni,a doboz kinyílik és mérhetetlen mennyiségű rongy lepi el a szobát…
A rongyok hátulján a nevem… de ezeket nem is én….sikítom a sötétségbe….
Tehetetlennek érzem magam, megpróbálom kijavítani a hibákat, hisz az én nevem van rajta, ha így hagyom majd mindenki azt gondolja, hogy én….
Biztatom magam menni fog, hisz már napok óta nem jön újabb csomag, majd csak a végére érek…
Gyönyörű ez a minta, szépek az anyagok, nagy feladatot csak az arra érdemesek kapnak….
Összeszorítom a fogam és varrok és bontok és varrok, varrok…
Fáj a kezem, nem is tudom pontosan, mi lehet a baj…. Az ujjaim sem igazán engedelmeskednek, görcsbe szorulva vigyorognak kajánul…..
Az óra meg egyre  hangosabban ketyeg a háttérben, szorít a határidő…..
Ebből a helyzetből menekülni nem tudok, csak egyetlen módon,
ha megcsinálom -mondom magamnak-  és kiszámolom mennyi időm van még….
Nincs más hátra, majd kevesebbet alszom, de akkor is megcsinálom…. néha már a gyomrom is fájdogál, elfelejtek enni is… családom elkezdett aggódni értem…
Ők is csak hátráltatnak, mert nem értik, hogy meg kell csinálnom, azt mondják nem ér annyit, hogy belebetegedjem….
Nem fogok magyarázkodni Nekik sem…. nem értik, hogy muszáj?
Álmomban teljesen beszűkülnek a napjaim, nem is csinálok már mást, csak varrok….
Nagyon nehéz, mert az alkatrészek nem mind egyformák, a blokkok közt sok a hibás, de nem adom fel….
A rongyhalom egyre kisebb, van remény… talán elkészülök….
Majd ha kész leszek, akkor biztosan megérti a család is mért  csinálom…
Mióta nagyobb dioptriás szemüveget kellett csináltatnom a múlt héten, azóta nem  szólnak hozzám,  de nem is baj, így legalább gyorsabban haladok, nem hátráltatnak az állandó aggodalmaskodásukkal….
Belenézek a tükörbe, szemeim karikásak, arcom beesett,a hajam is borzasztóan néz ki. A ruháim elkezdtek lötyögni rajtam, talán örülhetnék is neki, ha nem fájna a gyomrom folyton….
De a munka alakul…. Már nem látszik rajta a sok hiba, pontatlanságai eltűntek, kezd nem zavarni, hogy rajta van a nevem…
Megfordítom és látom minden blokkon más név virít…..
Az nem lehet – gondolom- hisz szétbontottam, újra szabtam, a saját kezemmel varrtam össze az apró darabokat…. az én munkám tette azzá, ami…
A rongyok megelevenednek, a takaró életre kel, körém tekeredik és szorítani kezd…. nem kapok levegőt… segítsen már valaki… Igyekszem lerángatni magamról, de egyre jobban beborít, hozzám nőtt, mindjárt megfulladok….
Valahol a távolban hangokat hallok…..majd most – gondolom- majd most kiderül…..
  De nem értem mit is mond az a hang… nem ismerem….. újra mondja, most már tisztán hallom…. senki vagy, senki, senki, üvölti valaki a tömegből…
Csapzottan, sikítva ébredek… agyamban még tisztán kirajzolódva látszik a kedvenc takaróm, ami csupa kék és fehér foltból áll, és rajta van a nevem is….
Lassanként megkönnyebbülök, visszatérek a valóságba, ahol a barátaim és tanítványaim szerető, hálás sorait olvasgatva, hessegetem el az álmom okozta rossz érzéseket…

 

Címkék:

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!