Tűvarázslat

Blokk talány…

nlc4

Mondtam már , hogy most tanulom a blokkokat Veletek én is. Nem csak öltögetés közben tanul a foltos lélek, hanem fejben varrva is, mivel idő hiányában képtelenség mindent elkészíteni, ami megtetszik. Ezt a blokkot a Pinteresten találtam, és fejben kifogott rajtam.

Kénytelen voltam kinyomtatni, majd sütőpapíron keresztül berajzoltam a varrásvonalakat, így könnyebben megy a titok keresése.

 A nyolc részből álló középső négyzet körül, az óramutató járásának irányában forog négy darab, két részből összevarrt egység.

nlc3

Ez az a két elem, ami körbeforog a négyzet körül. Az anyagdarabkák felvarrása a háromszöggel kezdődik, majd az alatta lévő, aztán az oldalsó, és utoljára marad a két felső csík.

nlc1

Papírra varrva könnyedén elkészíthető, a csíkos anyag száliránya, minden alkatrészen a derékszög felőli oldallal párhuzamosan fut.

A középső négyzetet egymásra fektetett négyzetből lehet kialakítani úgy, hogy az egyiken vízszintesen, a másikon függőlegesen fut a csíkozás. Az összevarrás a keresztátló mindkét oldalán kell hogy legyen, majd az átló mentén elvágjuk.

 Ezt a két négyzetet a másik keresztátló mentén elvágva, az így kapott négy darab háromszöget, csúccsal befordítva és összevarrva kapjuk meg a középső négyzetet.

nlc2

Összeállításkor az óramutató járásával megegyezően haladunk úgy,  hogy a varrásszélességek metszőpontjába állunk bele a varrógéppel, metszéspontig haladunk, felvarrjuk a következő elemet ugyancsak metszésponttól metszéspontig, majd ezután varrjuk végig a teljes oldalt. Elég jól látszik a képen, remélem….

nlc

A hiba, amit elkövettem most már helyettetek is, a színválasztásban van. A körben egymásba karoló alkotóelemek közül az egyiknek erőteljesebb színűnek kell lennie, mert úgy hangsúlyosabban látszik a fő motívum. A blokkom kész mérete: 20 x 20 cm.

Ennyi volt a titok…

Imola

Aztán nem bírtam magammal, és  megvarrtam újra, mert nem látszott a minta a hibás anyagválasztás miatt, és mert nem stimmelt a közepe.

Pont mint annak, amiről másoltam. Nem is azért, hogy felülbíráljam az Ő  munkáját, inkább azért, mert nekem így jobban tetszik 🙂

nlc5

csillag

A számítógépes sokszorosításokat Imola követi el nekem ajándékba 🙂 <3

Ha tetszett amit olvastál, örömet szereznél egy megosztással.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!