Tűvarázslat

Kártyatrükk blokk…

Szemeztem vele már régen, de mindig lebeszéltem róla magam, mert térlátásban eléggé szűkösen vagyok, a térképen is csak irányba állva igazodom el.

Ugye látjátok magatok előtt, ahogy állok az utcán kezemben a széthajtott térképpel és gondterhelt arccal forgolódom, miközben a szél cincálja a kezemből a lepedőnyi papírt? Vidám látvány, mindenki velem mosolyog…vagy rajtam 🙂

Aztán kaptam ezt a jópofa pöttyös anyagot a Textil Bazártól, és azóta folyamatosan ezen pörög az agyam, hogy milyen jól nézne ki háttérnek a sok színes anyag mögött.

Hazudhatnék, hogy könnyű volt….de nem teszem, igen megizzasztott, hogy ki merre, ki kivel, melyik a bal oldal, hol van a jobb fele?

Amíg az asztalon van előttem, nincs baj, de útközben a gépig, valahogy összekeverednek a dolgok, összevarrom és persze, hogy nem jó.  Ezért most folyamatosan úgy készítettem a képeket, hogy a mozaik ott legyen a szemünk előtt. Na így, nektek már sokkal könnyebb lesz. És …. a végén mi fogunk győzni, növünk a szemünkben legalább két centit. Velem legalábbis így történt….

Igaz, nem lett jobb a térlátásom, de megtanultam nélküle élni, az is valami, nem?

trükk

A lényeg a négy fajta szín a kártyáknak és a háttér az ötödik. A méreteket látjátok, ne felejtsétek el a keményítős vasalást, mivel sok lesz a ferde irányú varrat, kell a rásegítés. Még egy jó tanács, az első ilyen blokkot, egymástól jól elütő színekből állítsátok össze, hogy ne tévedjetek el közben.

A kész blokk 15 x 15 cm, a varrásszélességünk 5 mm.

trükk1 trükk2

A 7 x 7-es színes négyzeteket párba állítjuk a háttér ugyanekkora négyzeteivel, az átlót bejelöljük a világosabbik felén, és mellette varrunk, majd a varrásszélesség mellet vágunk. Vasalás, következik, majd leigazítjuk 6 x 6 cm-es négyzeteknek kell lenniük. Ők négyen a blokkunk négy sarka.

trükk3

A képen látszik, hogy áll a munka ebben a pillanatban…

trükk4

A még egyben lévő négyzeteket átló mentén félbe kell vágnunk, hogy tovább léphessünk, majd összeállítjuk a középpontot a négy kártyaszínből, ezt is 6 x 6 cm-re igazítjuk le.

trükk5

Na itt teregettem ki gondolatban a térképemet….Hogy tudjam ki hova kerül, kipakoltam magam elé a mozaikot – igaz volt amit csak összehajtottam ….

trükk6  trükk7

Ő a következő szereplő… Az összetevői a félbevágott 8 x 8 -as négyzetek.A háromszöget a magassága mentén félbevasaltam, majd mellette varrtam, a vasalás mentén vágás…. Itt azért mielőtt vágtok, ellenőrizzétek, hogy jó felé álljanak a színek!

trükk8

Királyság van! Mindenki a helyén… 🙂 Akkor most összerakjuk a négyzeteket a háromszögekből és a felezett  háromszögekből. A derékszögnél egyeztetünk…

trükk91

Így, a csücsöknek kell passzolni, a többletet az átló mentén le kell vágni.

trükk92

Mindenkit az ideális 6 x 6 – os méretre szabunk még a kicsit teltebb középső négyzetet sem kíméljük…

trükk94  trükk95

A képeken bejelöltem csillaggal, hogy a vonalzó jelöléseit hova helyezzük, hogy biztos pontos legyen a végeredmény…

Kitartás lányok, már a célegyenesben vagyunk, nem ér meglógni….

trükk96  trükk97

Ugye mondtam ?

Akkor most már nagyon figyelünk, hogy ne keverjük össze az alkatrészeket és foltokból sávokat varrunk. Vasalunk…

és összeállítjuk a sávokat, a torlódásokat elkerülve.

trükk98  trükk99

Most pedig örülünk, tapsolunk és körbeszaladunk a lakásban a rokonainkat zaklatva azzal, hogy milyen lazán össze tudunk ütni egy kártyatrükköt.

Imola újra megörvendeztetett minket a szokásos képpel 🙂

trükk

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Teési-Vass Zsuzsanna says:

    Én szorítok Neked 🙂

  2. Vass Márti says:

    Megpróbálom,s lehet,hogy a siker után “nagy zsugás ” lesz belőlem….Áldás,varrás!Márti


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!