Egy biztos, nem kampányolnék a taft mellett, mint kötelezően kipróbálandó anyag foltvarrás ügyileg. Lehet megköveznének páran… Nem, nem múlt el a szerelem ezzel a faliképpel kapcsolatban, csak a rózsaszín köd szállt fel, kicsit tárgyilagosabban látok ez ügyben. Aggódtam itt, hogy mi lesz a kicsit eldeformálódott nyakkendő anyaggal….
Rá kellett jönnöm, ebben a történetben ő a jó kislány. Kapott egy kis kétoldalas ragasztót a hátára, és azonnal abbahagyta a riszálást, nagyon együttműködően viselkedett.
A taft ….. hát …. szépen kifejezve, erősen határozott egyéniségnek bizonyult. Mondhatni hisztis és konok. Merev, nehezen formálható, csúszik, papír nélkül vasalva, inkább belepusztul, de akkor sem úgy áll, ahogy én szeretném.
Bizony, egy blokk inkább cseppfolyóssá válva halt hősi halált, minthogy behódoljon nekem. Van azonban egy olyan tulajdonsága is, ami az eddig felsoroltakat egy személyben írja felül … Gyönyörű, ahogy a fény játszik a színeivel, mint egy primadonna a színpadon, úgy brillírozik.
A blokkokat hordozóanyaggal készítettem, jó kis agyonmosott lepedővászon segíti hátulról a csíkokat, a helyes úton maradni. Pont úgy mintha papírra varrtam volna.
A közepe is másként alakult, mint először gondoltam, a nyakkendő mintáját alapul véve készítettem bele egy többrétegű applikációt, amit gépi hímzéssel rögzítettem. Úgy érzem a velem való viszonyomat erősen próbára tettem az apró szirmokkal, most épp nem beszélünk 🙂
Itt tartok most, még hátravan a hátlapozás, tűzés, mi egyéb, ígérem arról is beszámolok majd, amint elkészülök.
Nagyon köszönöm, Judit sokat jelentenek nekem a pozitív visszajelzések 🙂
Ez egy különlegesen szép alkotás, sosem mernék nekilátni ekkora munkának. Ez a képzőművészeti szintje ehhez felnőni kell, ha lehet egyáltalán. Gyönyörűek a színek, a formák, gratulálok!